Orbán: Vannak olyan érvek, amelyekkel egyetértünk
Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány, és nem látja akadályát azok elfogadásának, de vannak köztük olyanok is, amelyekben messze vannak az álláspontok – mondta a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az unió által kifogásolt másik két törvénnyel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: bírói ügyekben az EU-nak nincs kompetenciája, "ez magyar ügy", az adatvédelmi biztos kérdése pedig "porszemnek tűnik a gépezetben".
A túlzottdeficit-eljárásról szólva a kormányfő azt mondta, az a múltra nézve indokolt, a jövőre nézve viszont nem. 2010-ben és 2011-ben gyorsan javult a költségvetési hiány, de "kétségkívül nem olyan intézkedésekkel, mint amilyet az Európai Bizottság szeretett volna, ők hagyományos megszorító intézkedéseket akartak", ezt azonban az emberek nem bírták volna ki, ezért vezette be a kabinet a tehermegosztás elvét.
2013 januárjától azonban kivezetik az ezzel összefüggő intézkedéseket, és addig megszületnek az átalakítás nagy szerkezeti reformjai – jelezte, hozzátéve, hogy húsz-huszonegy uniós tagállamnak rosszabb a költségvetésihiány-mutatója, mint Magyarországé, és "ilyen körülmények között vicces" a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás.
Arra a kérdésre, hogy az államcsőd lehetőségével foglalkozik-e, Orbán Viktor azt válaszolta, ez egy komolytalan dolog.
Az Európai Bizottság szerdán súlyos intést küldött Magyarországnak: három törvény visszavonását várják, továbbá a rossz magyar költségvetés miatt elvehetik az EU-s támogatásokat. A jegybanktörvény, a bírók korai nyugdíjazása és az adatvédelmi ombudsman leváltása tarthatatlan Brüsszel szerint, a jövő héten mindhárom ügyben kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen.