"Minden lehetőséget igénybe fogunk venni, amelyet a jogi keretek megengednek nekünk” – válaszolta az állami tulajdonban levő Vnyesekonombank (VEB) sajtóosztálya a Világgazdaságnak arra a kérdésére, mit szándékoznak csinálni azután, hogy 5 százalékos orosz tulajdon is volt a pénteken becsődölt Malévban. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba (NFM) minderről még nem érkezett jelzés Moszkvából.
A csőd sokadik súlyos következménye, hogy nem tudni, miként rendezhető a VEB-bel szemben fennálló legalább 112 millió eurós tartozás. Az biztos, hogy az oroszoknak nem volt érdekük a Malév csődvédelme, mert akkor a hitelük legfeljebb 10-20 százalékához jutottak volna hozzá. A kormány kommunikációjában némi ellentmondás fedezhető fel, ugyanis Völner Pál, az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára szerint azért nem lehetett létrehozni a tervezett új nemzeti légitársaságot, mert az orosz tulajdonosnak vétójoga volt.
Fellegi Tamás volt tárcavezető viszont még arról beszélt tavaly decemberben, hogy sikerült megállapodni a VEB-bel, így a Malév és a bank közötti 112 millió eurós elszámolást külön kezelik, tehát ez nem lesz akadálya a Malév esetleges privatizációjának.