Chikán: A tranzakciós adó hajmeresztő
Fordulatra van szükség, a kormánynak személyi konzekvenciákat is le kell vonnia, de nem csak ezen múlik – mondta Chikán Attila egyetemi tanár, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere a Duna Tv Közbeszéd című műsorában péntek este, az interjút itt nézheti meg.
Szerinte mélyebben vannak a megoldásnak a gyökerei annál, mint hogy egy vagy két személy lecserélésével minden megoldható lenne. Probléma, hogy nem nevezhető meg olyan személy vagy intézmény, ahonnan a gazdaságpolitika intézkedései rendszerbe foglalva kiindulnának. De a döntések mögött „nyilván az egész kormány ott van, a miniszterelnökkel a csúcsán”.
Az első lépés egy nagy határozottságú kommunikációs fordulat kell legyen – mondja Chikán. Az EU-val és az IMF-fel sokkal határozottabban kell keresni az együttműködés lehetőségét.
„Az EU nem azt várja, hogy a miniszterelnök az asztalnál üljön, hanem azt, hogy intézkedéseket tegyen.” A feltételeket, amikről a miniszterelnök azt mondja, hogy nem tudjuk őket, valójában tudjuk, „a sajtó is tele van velük”. Persze bizonyos részletek nyilván nem ismertek, de azt ne mondhatja senki, hogy nem tudjuk a legfontosabb elvárásokat.
Amikor az EU-ba beléptünk, akkor aláírtunk egy megállapodást, ami arról szólt, hogy betartjuk a közösség szabályait. Az, hogy most mit tartunk be és mit nem, sok esetben véleményfüggő, és az értelmezésben az EU sem túl jóindulatú velünk, de ezért mi is sokat tettünk. „Nem kellene a szabadságharcot folytatni. Ez nem fegyverletételt, hanem tárgyalásokat jelent.”
„A költségvetési problémák miatt a kormány minden eszközzel bevételeket próbál szerezni. Bár a szándék megvolt, hogy a kisadók megszüntetésével egy átláthatóbb, egyszerűbb adórendszer jöjjön létre, vagy a munkát terhelő járulékokat csökkentsük, de egyre inkább szivárognak vissza azok az elemek, melyek az adórendszer átláthatatlanságához vezetnek.”
A kormányzati gazdaságpolitika a szándékok szintjén sokkal gyakrabban helyes, mint a konkrét intézkedések szintjén. „A tranzakciós adót hajmeresztőnek tartom. Ha belegondolunk abba, hogy hány ilyen tranzakció megy végbe az országba, és erre is ráépül egy rendszer, akkor itt is érvényesül az, hogy minél bonyolultabb és minél sokoldalúbb egy ilyen rendszer, annál inkább táptalajt ad a kiskapuknak meg az ügyeskedésnek.”
Chikán szerint jó jel, hogy a költségvetés hiányát három százalék alá tudjuk vinni, de ezt „egy csomó olyan egyszeri intézkedéssel értük el, amelyeknek nem biztos, hogy pozitív következményei vannak”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
48 perce
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
4 órája
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
5 órája
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
3 órája
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar
Fordulóponthoz érkezett az ország.
március 17., 11:34
- Címlapon
Benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot
Az intézkedés 2026. január elsejétől lépne hatályba.
53 perce
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
6 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
7 órája
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
6 órája
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás
A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.
március 17., 12:48
- Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre
Kedvezőek a piaci lehetőségek.
március 17., 12:53
- Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra
Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.
március 17., 16:19
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Gazdaság
Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége
A miniszter szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek saját ötletei.
március 17., 17:17
- Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata
Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.
március 18., 05:57
- Gazdaság
Áttörés a kibercsalások ügyében, a Kúria a fogyasztók mellé állt a bankokkal szemben
Az MNB számolt be a döntésről.
március 17., 13:19