Percenként 2 forintos telefonadó jöhet
A német Welt Online információi szerint a magyar kormány a jövőben percalapú adót akar kivetni a telefonbeszélgetésekre. Egy perc beszélgetés után 2 forintot számolnának fel. Ugyanilyen összeggel terhelnék az sms-eket is. Az új adót a telekom cégeknek kellene begyűjteni, majd továbbutalni. A cikk az internetezés tervezett adójáról nem ír.
Brüsszel még ezen e héten vizsgálatot indít a tervekkel kapcsolatban, írja a német lap. A cikk emlékeztet arra, hogy az országban jelenleg is van egy, a telekomszektort sújtó különadó, és hogy ezt az az évi 61 milliárd forintos telekomadót Brüsszel megtámadta, az ügy az Európai Bíróságon van.
A magyar kormány az új telefonos adóval mintegy 170 millió euró bevételre számít a Welt szerint; átszámolva ez 51 milliárd forintot jelent. Az adót várhatóan júliustól vezetik be, és a lap információi szerint nem meghatározott, egy vagy kétéves időszakra, hanem korlátlan időre szólna.
Jelentős piaci részesedése miatt az adó súlyosan érintené a Magyar Telekomot: a Deutsche Telekom leányvállalatának ügyfeleitől származna az adó fele. A cég a hétvégén nem kívánt nyilatkozni a nyilvánosságra hozott tervekről.
Magyarország ezzel ismét kiélezi a feszültséget az Európai Bizottsággal és a Telekom szolgáltatókkal. Úgy tűnik, a magyar kormány nem hátrált meg az eddigi brüsszeli ellenlépésektől, írja a német online lap.
A Napi Gazdaság értesülései szerint viszont csak hívásonként kellene 2 forintot fizetnünk, ami hozzávetőleg napi 5-10 hívással számolva évente 3600-7200 forintot jelentene a felhasználóknak. A német lap verziója tehát jobban fájna a hosszabban beszélőknek, utóbbi arányosan inkább a költségtakarékossági okokból több rövid hívást kezdeményezőket sújtaná.
Az internetadó és a telefonálást sújtó új adónemek bevezetéséről szóló hírek pénteken az Origo meg nem nevezett minisztériumi forrásokra alapozott cikke után terjedtek el. Az internetes újság szerint a Matolcsy György által vezetett NGM-ben már dolgoznak a telefon- és internetadó kivetésén, sőt az elkészült számítások szerint az új sarcból évi 40-50 milliárd folyhat be az államkasszába.
Derült égből a villámcsapásként érte a távközlési cégeket, hogy a kormány továbbra is megadóztatná őket, legalábbis szektorukat, még ha ezúttal már közvetlenül a felhasználókra vetnék is ki a sarcot. A kiszivárgott tervek szerint várt mintegy 50 milliárd forintos bevétel nagyjából megegyezik az Európai Unió által kritizált távközlési különadó összegével, ami évente 61 milliárd forintot hozott a költségvetésnek.
Az ágazati adót 2010-ben vezették be, három éven át akarták kivetni a távközlési cégekre, és a kormány eddig nem jelezte, hogy meg kívánná hosszabbítani a hatályát – jövőre az eddigi ígéretek szerint a többi, a bankszektort és a kiskereskedelmi láncokat terhelő különadóval együtt eltűnne.