Sára, Márió
-4 °C
4 °C

Patai: Nyílt hülyeségek vannak az elképzelésekben

2012.05.10. 23:36 Módosítva: 2012.05.11. 11:32

A kormány nem tartotta meg a bankokkal tavaly decemberben kötött megállapodást, mondta az MTV Az este című műsorában Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit magyar leánybankjának elnök-vezérigazgatója. Akkor arról állapodtak meg, hogy a bankadó 2013-ra 50 százalékkal, 60 milliárd forintra csökken és a kormány újabb adókkal nem terheli a szektort. Ehhez képest a tranzakciós adó bevezetése jövőre további 130 milliárd forintos terhet ró a bankszektorra. A bankok két katasztrofális év után nem számítottak arra, hogy jövőre 130 milliárdos pluszterhet fizessenek ki, hangsúlyozta Patai Mihály.

A Bankszövetség most is bízik abban, hogy a kormánnyal meg tudnak majd egyezni, mert Patai szerint ezek a tervek a tönk szélére sodornák a hazai bankszektort, amely így egyáltalán nem tudna hozzájárulni a hitelezéssel a magyar gazdaság növekedéséhez. A Bankszövetség elnöke kifogásolta, hogy a héten keddre hívták egyeztetésre őket a minisztériumba, ők előző este el is készítették a tárgyalásokra szóló anyagokat, ehhez képest kedden a kormány már bejelentette, hogy döntött a tranzakciós adóról.

Arra a felvetésre, hogy mi lenne, ha a kormány jövőre lemondna a bankadóról a tranzakciós adóért cserébe, Patai azt mondta: ez olyan lenne, hogy a kormány egy pofont nem ad, de ad helyette két másikat, hiszen így is 130 milliárdos adót róna rájuk.

Patai szerint a tranzakciós adóról szóló kormányzati elképzelések súlyos ellentmondásokat tartalmaznak, "nyílt hülyeségek vannak az elképzelésekben". Egy példát említett. Van olyan magyar nagyvállalat, amely 10 milliárd forintos betéteket helyez el néhány napra egyik bankba, majd utána a kedvezőbb feltételek miatt pár napra másik pénzintézethez helyezi át a pénzt és így tovább. Így minden egyes tranzakció után 10 millió forintot kellene fizetnie, évi 100 ilyen tranzakció után pedig egymilliárd forintot. Ha így lesz, ez a vállalat ezután inkább elmegy Szlovákiába, és az ottani bankokban forgatja a pénzét, mondta Patai Mihály. (Hasonló aggodalmat fogalmazott meg a műsorban később nyilatkozó Németh Dávid, az ING vezető elemzője, aki szerint az exportáló cégek a devizabetéteiket könnyen külföldre vihetik a tranzakciós adó miatt, ezzel pedig fennáll a most pozítiv fizetési mérleg átfordulásának veszélye.)

A bankszövetség elnöke hangsúlyozta, ők végsőkig a kompromisszumok mellett vannak, ő is magyar állampolgár, aki a magyarok érdekeit is szem előtt tartja. A riporter kérdésére válaszolva azt mondta: az itteni leánybankok külföldi tulajdonosai nem nyomást gyakorolnak a magyar kormányra, hanem ők is elmondják véleményüket az európai fórumokon a tervezett adókról. "A kormány szuverén joga, hogy új adót vezessenek be, de ezzel mi nem értünk egyet", hangsúlyozta Patai. Álláspontjuk szerint ezért a minimum az, hogy a bankadót jövőre nem 50 százalékkal csökkentik, hanem teljesen megszüntetik. Jelezte ugyanakkor, hogy számukra az az elfogadható, ha a kormány tartja magát a decemberi ígéretéhez, és nem ró 60 milliárd forintnál nagyobb extraterhet a szektorra.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nem tudnak megállapodni a kormánnyal, az UniCredit elnök-vezérigazgatója azt mondta: a hitel hiánya minden növekedést megakaszt. Patai szerint nem szabad, hogy a kormány olyan intézkedéseket hozzon, ami a hitelezést tovább nehezíti vagy leállítja, mert ebbe "a 190 milliárdos pofonba mindannyian bele fogunk roppanni".