Miklós
-4 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Egymilliárdot visz el a nemzeti konzultáció

2012.06.05. 18:17
Csaknem egymilliárd forintot csoportosít át a kabinet az új nemzeti konzultációra. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

A rendelkezés rögzíti, hogy a gazdasági konzultáció pénzügyi fedezetének biztosításához azonnali hatállyal 976 millió forintot csoportosít át a kabinet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

A fel nem használt pénzt vissza kell majd fizetni, a költségvetési forrás jogszerű felhasználását pedig a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal fogja ellenőrizni.

Szijjártó Péter a múlt héten közölte, augusztus 20-ig küldhetik vissza a tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit az állampolgárok. Összesen 8,2 millió embernek postáznak kérdőívet. Az első százezer darabot már május 29-én kiküldték – főképp budapestieknek –, az utolsókat pedig legkésőbb június 24-én postázzák. A konzultáció költsége személyenként 105 forint, összesen pedig körülbelül egyhatoda egy népszavazás költségének – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a konzultáció első adatai augusztus végére várhatók.

A korábbi konzultációk közül például a szociális konzultáció pénzügyi fedezetére – tavaly augusztusban – 867,9 millió forintot csoportosított át a kormány.