Az OTP-nél napról napra növekszik az érdeklődés az új lakások építéséhez és vásárlásához igénybe vehető lakásépítési támogatás (ismertebb nevén szocpol) iránt, olvasható a bank csütörtökön kiadott közleményében. A banknál már február óta igényelhető a megújított lakásépítési támogatás, amelyet rajtuk kívül a nagyobb bankok közül egyelőre az FHB-nál lehet kérni, és az UniCreditnél.
Az OTP közleménye szerint az ügyfeleik által igényelt összeg átlagosan 1,45 millió forint, míg az igényelt támogatások összege az elmúlt három hónapban meghaladja a negyedmilliárd forintot. A jelenleg, a lakáshitelek igénylése során elérhető kamat- és díjelengedési akciót igénybe vevő ügyfelek nagy része a szocpol támogatásról is kér információkat.
A bank úgy számol, hogy év végéig ezer szocpol-igénylést nyújthatnak be hozzá, ezek összértéke elérheti az 1,5 milliárd forintot. Ez a volumen körülbelül egynegyede az idei kormányzati várakozásoknak.
A lakásépítési támogatást új lakás építéséhez vagy új lakás vásárlásához azok vehetik igénybe, akiknek nincs lakástulajdonuk, köztartozásmentes adózók és legalább az egyik szülő bejelentett munkaviszonnyal rendelkezik. A támogatás mértéke 800 000-től 3,25 millió forintig terjedhet. A szocpol legfeljebb két születendő gyermek vállalása esetén megelőlegezett támogatásként is igényelhető. Az utólagos lakásépítési támogatás mértéke a később született gyermekenként 400 000 forint.