Orbán Viktor megfejtette a kólatitkot

Ezt hogy fogja megmagyarázni Viktor az ő jobbkezének? – jutott eszünkbe, amikor a hét elején elektronikus postaládánkba beesett a meghívó: a miniszterelnök pénteken gyárat, pontosabban gyártósort avat a Coca-Cola dunaharaszti üzemében, és stratégiai, hosszú távú együttműködésről állapodik meg a világcég magyar vezetőivel. Bátor lépés néhány nappal azután, hogy Matolcsy György a Heti Válaszban megírta: a születő új világban úgy tudunk sikeresek lenni, hogy kiszabadulunk a korábbi idők fogságából, és hogy a külföldi cégek is a régi világot képviselik.

Szóval akkor most a nemzeti együttfelemelkedés miniszterelnöke elzarándokol a múltba, és stratégiát épít rá? – tépelődtünk értetlenül, mint Tarlós István, amikor IMF-esekre kellett volna mosolyognia.

Kóla Noé bárkáján

Orbán Viktor viszont elegánsan kitáncolt a problémából. Természetesen nem maradt el bevezetőjében az „európai válság kikényszerített átalakulás” – ahogyan a nemzeti együttműködés nyelvén a megszorításokat nevezik –, és az abból születő új világ, de hozzátette sietve: „Ha egy dolog marad a régi világból, akkor az a Coca Cola lesz” (ha most jönne a vízözön, talán Noé bárkájára is kerülne egy pár belőle, viszi tovább a gondolatot mellettünk egy öltönyös). És hogy a külföldi cégekkel nem akarunk mi feltétlenül harcolni, egyszerűen csak az van, hogy vannak jó külföldiek és rossz külföldiek.

A rossz külföldiek, akik nem akarnak termelni, csak piacot akarnak itt, és szolgáltatni, éreztük, majdnem kimondta, hogy „nyerészkedni”, de aztán észbe kapott, hogy mégsem egy kelet-szabolcsi lakossági fórumon van, nem kell annyira lázba jönnie, mint Kövér Lászlónak, ha akár csak egy káposztán is azt látja, hogy székely. Így aztán maradt annál, hogy viszont a jó külföldi, aki termelni akar itt, mert a termelésből épül az ország és erősödik a gazdaság, „szolgáltatásra, ingatlanpiacra, turizmusra” nem alapozható a magyar jövő – itt elgondolkodtunk egy kicsit arról, hogy vajon mit mondhatott egy hónapja Nagykátán a magyar jövőről.

De szerencsére most nem Nagykátán voltunk, hanem Dunaharasztiban, és nem fürdőt avattunk – vagyis avatott, higiénikusan elzárva a sajtótól, mint Cappybe szánt gyümölcs a mikrobáktól –, hanem kólagyári gépsort. Egészen pontosan Magyarország legnagyobb kapacitású fémdobozos üditőital-gyártósorát, amelynek kialakítására kétmilliárd forintot költött a világcég, állami támogatás nélkül. Ezáltal a dunaharaszti gyárban a Magyarországon 1250 embert foglalkoztató cég másodpercenként száz doboz üdítőt tud gyártani. „Minden magyarnak napi egy doboz jutna belőle” – érzékeltették a számokat.

Egészséges táplálkozás irányába változni

„Fontos célkitűzés, hogy az élelmiszerpiac kínálata az egészséges táplálkozás irányába változzon, illetve az élelmiszergazdaság szereplőit ilyen termékek előállítására ösztönözze” – kalandoztak el ismét gondolataink Font Sándor míves szavaihoz, amelyekkel ősszel a csipszadóként elhíresült népegészségügyi termékadó bevezetését indokolta.

Érzünk némi kognitív disszonanciát, de nem többet, mint egy polgári körös magánnyugdíjpénztár-tag pénzügyes, aki az ország költségvetésének kreatív eszközökkel megvalósított stabilizálása során nemcsak nyugdíjmegtakarítását bukta el, hanem az állását is. Deutschtamásista sporttagozatos pr-os legyen, aki megmagyarázza, hogyan lesz a csipszadóból kólagyári avatás, gondoljuk.

De megmagyarázzák.

Merthogy egyfelől a kólagyár valójában egy boldogsággyár, amely exportot csinál, nem is keveset – épp most duplázza meg a kivitelből származó pénzt –, másfelől ásványvizet és rostos üdítőt is gyárt, és nemcsak a magyaroknak: magyar kólát iszik Máltától Izlandig a fél kontinens, Európa húsz országának szállít italt a dunaharaszti üzem, amely a több mint ezer dolgozójával együtt közvetve 17 000 embernek ad munkát. „Ennyien vannak, akiknek a kóla a folyékony kenyér” – halljuk ismét az öltönyös menedzser kinézetű öltönyös menedzser szavait; talán a Pepsi beépített ügynöke leplezi le magát Stirlitznél bénábban.

Kólaforradalmi nosztalgia

Sőt, Orbán Viktorból előbújt a sírós részegséget okozó esti pálinkázgatások nosztalgiázós hangulata, az ötvenes éveihez közeledő öregedő forradalmár felidézte fiatalkorát, amikor kólát inni nemcsak annyit jelentett, hogy kólát iszik az ember, hanem hogy belekortyol a szabadságba, egy-egy nyeletre a nyugat világához tartozik.

Filmrészletek kavarognak bennünk, isszuk a pepsikokakólát a Csinibabáól, majd jön a Megáll az időből a kólamámorban fetrengős rész. És valószínűleg egy kaptafára jár az agyunk a Nemzeti Együttjövőbelépés Miniszterelnökével, merthogy ő is a kólamámorra vált, és arra, hogy a Coca- Cola legjobb magyarországi marketingesei sem tudnak olyan ügyesen kólát reklámozni, mint a kommunisták, akik tiltották. „Aztán a tiltott italból tűrt lett, majd…” – de nem fejezi be a mondatot, nem indul el az Aczél György-i úton a miniszterelnök, aki le is szögezi, nem kommunista, nem irigyli a profitot – persze tudjuk, nem esik neki jól, ha nincs benne lélek –, feltéve, ha az tisztességes, és nem luxusprofit; a kettőt, tudjuk tőle hét éve, el kell választani egymástól.

Multi, magyar alapokon

A Coca-Cola szerencsére tisztességes profitot termel, ráadásul termel, nem spekulál, nem szolgáltat. És adót is fizet – csak tavaly 17 milliárd forint vándorolt a cég kasszájából az államéba –, és befektet szorgosan: 110 milliárdot költött magyarországi beruházásokra az elmúlt tizenöt évben. Az ilyen cégeket szereti a kormány, és a Coca-Colának szerencsére magyar konkurense sincs, így a kormányfőnek a labancozás-magyarozás problémával sem kell megküzdenie; már csak azért sem egyébként, mert a kólacég alapanyagainak többsége magyar – „a víz például a Dunából jön”, hallottuk ismét az ironikus felhangot –, így a Coca Cola HBC Magyarország Kft. a feldolgozott magyar élelmiszerek egyik legnagyobb exportőre.

Az ironikus felhangok szerencsére nem jutottak el a Magas Vendégek füléig – a miniszterelnök mellett részt vett az ünnepségen a Dimitris Lios, Coca Cola Hellenic vezérigazgatója és Anastassis David, a CCH igazgatóságának tagja –, így az együttműködési megállapodás aláírását és az ünnepi beszédeket követően könnyed és oldott hangulatú séta kezdődött a gyártócsarnokban. Amely végén egy gombnyomásra elindult a miniszterelnöki vizit előtt nem sokkal leállított gyártósor, és dübörgött a kóla bele a nagyvilágba.

Merthogy a Coca-Cola-titok végül is ennyi. Ahogy Orbán Viktor megfejtette: „Barna valamit összekeverni más valamikkel, és megitatni az egész világgal”. Közben arra gondoltunk, hogy talán arra gondolt, de jó lenne ez narancssárgával is.