Konkrét kérdésekkel áll elő jövő héten az IMF

2012.07.22. 10:33

A jövő heti plenáris ülésre az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket - értesült az MTI kormányzati forrásokból.

Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a magyar delegáció tagja a pénteki tárgyalás után az MTI-nek elmondta: az igen jól felkészült IMF/EU-delegáció a már lebonyolított 20-30 találkozón további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeiről.

A delegáció tagjai konzultáltak többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a főváros, valamint kereskedelmi bankok vezetőivel. Az IMF/EU-delegáció a jövő szerdáig folytatja magyarországi tárgyalásait.

A delegáció kedden kezdte el a megbeszéléseiket a kormányzattal. A kedd délelőtti budapesti megbeszélés után Thanos Arvanitis, az IMF misszióvezetője és Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője az MTI-nek elmondta: a tárgyalások befejezése után adnak tájékoztatást az egyeztetésekről.

Az IMF delegációjával az egyeztetésre érkezett Barbara Kauffmann is, az uniós delegáció vezetője, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának főosztályvezetője, aki 2009-ben és 2010-ben is részt vett a nemzetközi szervezetek által Magyarországnak nyújtott hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatában.

Az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice Washingtonban egy korábbi sajtóértekezleten bejelentette: a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal. Hozzátette: az IMF tudomásul veszi, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni.

Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Figyelő csütörtöki számában közölt interjúban elmondta: abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat menet közben nem kommentálják. A miniszter közölte: két-három nap múlva már jobban kirajzolódnak az álláspontok, mielőtt pedig a jövő héten elutazna a delegáció, még tartanak egy záró egyeztetést.