A MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) vagyonelszámolója, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. pályázatot írt ki az egykor gépjármű-kötelezőbiztosítással foglalkozó egyesület követeléseire, írja a Napi Gazdaság.
A pályázati kiírás szerint a MÁV ÁBE egy gazdasági társasággal szembeni, 100 millió forintnyi (plusz járulékai) követelését 80 millió forint becsértéken értékesítenék, továbbá 17 magánszeméllyel szemben fennálló, 16,4 millió forintos követelését 8,3 millió forintért. Eladnák a biztosító megmaradt számítástechnikai eszközeit is, ezek értékét 12,2 millióra taksálják, a pályázati becsérték 5 millió forint - derül ki a Cégközlönyben megjelent hirdetményből.
A biztosító tevékenységét a PSZÁF 2008 áprilisában függesztette fel, majd néhány hónappal később az engedélyét is visszavonta tartalékhiányra hivatkozva. Több ezer autótulajdonosnak kellett akkoriban új biztosítót keresnie. A csődbe vitt egyesület ügyével, illetve ügyfeleivel kapcsolatban számos peres eljárás van még folyamatban.
A MÁV ÁBE-val szemben bejelentett követelések összértéke 7,2 milliárd forint, a legnagyobb tétel a Magyar Biztosítók Szövetségéé (Mabisz). Ezzel szemben az egyesület vagyona 3,8 milliárd.
A kormány − eleget téve az Alkotmánybíróság határozatának − július elején elkészítette azt a törvényt, amely az egyesület tagjai által okozott károk esetében a kármegosztásra vonatkozó szabályokat tartalmazza. E szerint a MÁV ÁBE volt magánszemély tagjainak 100 ezer, míg a nem magánszemély tagoknak 200 ezer forintig kellene helytállniuk az általuk okozott károkért. Az ezen felüli kárt fele-fele arányban az állami költségvetés és a Mabisz keretében működő Kártalanítási számla, illetve Nemzeti iroda viselné.