Az első félévben 46 ezer ellenőrzés volt
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának munkatársai közleményük szerint az első félévben 124 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel 46 ezer ellenőrzés keretében. Egy évvel ezelőtt a feltárt nettó adókülönbözet összege 93,3 milliárd forint volt.
A visszaigényelt összegek kiutalásának jogosságát vizsgálva a regionális adóhatóság a tavalyinál 10 százalékkal több (3275) kiutalás előtti adóellenőrzéssel 9 milliárd forint összegben akadályozta meg az államkassza megkárosítását. A tapasztalat szerint a jogosulatlan visszaigénylések 93 százaléka az általános forgalmi adót érintette. Az utólagos adóellenőrzések kétharmada a közelmúlt időszakára irányult, azaz jellemzően a 2009-2011. évekre benyújtott bevallásokban közölt adatoknak járt utána az adóhatóság.
Az év első felében mintegy 17 ezer helyszíni ellenőrzésen vizsgálta a főigazgatóság a fővárosi és Pest megyei vállalkozások adózási fegyelmét. A pénzügyőrökkel és járőrökkel kiegészült revizori csoportok, a bizonylatadási kötelezettséget, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét, a pénztárgépek üzemeltetését, továbbá a jövedéki termékekre vonatkozó szabályok betartását, valamint az adójegy, zárjegy meglétét is ellenőrizték.
A főigazgatóság az elmúlt félévben közel 8,5 milliárd forint elkövetési értékben 200 büntetőfeljelentést tett, továbbá mintegy félszáz esetben élt a jogszabály által nyújtott új lehetőséggel és már a bűncselekmény gyanújának felmerülésekor jelzéssel fordult a nyomozóhatóságok felé. A büntetőfeljelentések 400 újonnan felmerült bűncselekmény feltárására irányultak, amelyen belül továbbra is az adócsalás súlya jelentős.