Még mindig pénzre várnak a Malév-pilóták

2012.08.13. 08:22

Hiába várta, a mai napig nem kapta meg a kétszáz volt Malév-pilóta a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát, írja a Népszava. A pilóták – akik közül eddig hatvanan tudtak elhelyezkedni – pertársaságot hoztak létre és beadvánnyal fordultak a Munkaügyi Bírósághoz, illetve a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumához.

A jogszabályok szerint a felmondást követő három munkanapon belül kellett volna megkapniuk a juttatásaikat, a felmondási időre járó fizetést, valamint a ki nem vett szabadság ellenértékét – nyilatkozta a lapnak Demeter Csaba, a Hunalpa Egyesület – Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete alelnöke. Első fokon mindkét fórumon a munkavállalóknak adtak igazat. Igaz, ha jogerőre emelkednek a döntések, attól még nem lesz pénz.

Bár folynak az egyeztetések a felszámolóval, az alelnök szerint a Malév vagyonának értékesítéséből nem számíthatnak arra, hogy kifizetik őket. A volt Malév tulajdonából eddig személyi számítógépeket, notebookokat, monitorokat és a hozzájuk tartozó licenceket hirdették meg eladásra, összesen mintegy nettó 84,5 millió forint irányáron. Kicsi tehát az esélye annak, hogy a több tízmilliárdos adósság kiegyenlítésére a vagyon értékesítéséből befolyó pénz elegendő lesz. Szakemberek szerint a Malév Zrt.-nek valójában szinte semmi igazán említésre méltó vagyontárgya sem maradt.

Kivétel a társaság két volt leányvállalata, a AEROPLEX Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. és a Malév GH Földi kiszolgáló Zrt. Nem véletlen, hogy az állam erre a két cégre rátette a kezét. A két cég egy állami társaság tulajdonába került úgy, hogy a vételárat nem közölte az állami vagyont kezelő MNV Zrt.

A pilóták a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) is tárgyalnának, a bérgarancia alap ugyanis csak egy adott összeg erejéig állt jót a becsődölt Malév kötelezettségeiért.