A parlament gazdasági bizottsága megvizsgálja a 2008-as IMF-megállapodás megkötésének körülményeit és következményeit. Rogán Antal frakcióvezető azzal indokolta a vizsgálatot, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) augusztus végi jelentése szerint 2008-ban "nem kellett volna olyan hamar megkötni az IMF-megállapodást, mint ahogy az megköttetett".
Egyéb tényezők indokolták a felvételt, nem az adósság finanszírozása, mondta Borbély László az ÁKK részéről, aki szerint azt valójában nem vonják kétségbe, hogy szükség volt az IMF-hitel felvételére. A végére kezd úgy tűnni, jóformán minden meghívott egyetért abban, hogy szükség volt a hitelre.
Mit tett a Nemzeti Bank 2008-ban? Simor szerint 2008 márciusában még egyáltalán nem volt biztos, hogy a válság begyűrűzik. Növekedett a hitelezés, a legnagyobb probléma a régióban az infláció volt. Ekkor még nem látszott, hogy a válságot félre fogják kezelni, és a régióban is kifejti a hatását. A jegybankelnök ugyanakkor bizalmas levélet írt a miniszterelnöknek, amelyben gazdaságpolitikai lépéseket sürgetett. "Amit a jegybank megtehetett, azt megtette, a mi dolgunk az árstabilitás" - közölte. Simor újra kiemelte, a hitelfelvétellel egyszerre sikerült elkerülni az államcsődöt, a forint zuhanását és a bankrendszer összeomlását.
Véget ért a bizottsági ülésnek az a része, ahol kérdéseket intéznek a meghívottakhoz, most frakciónként mondnak véleményt a pártoka vitáról. A KDNP szerint az ülésen bebizonyosodott, hogy rosszul kezelték a helyzetet 2008-ban, a szocialisták szerint ennek éppen ellenkezője derült ki. Rogánt nem győzte meg Veres érvelése, szerinte tisztában kellett lennie az előző kormánynak azzal, hogy az IMF-megállapodásnak nyugdíjcsökkentés lesz a vége. Simorral egyetért, mondta Rogán, szerinte a jegybank valóban nem 2008-ban hibázott. "Hanem még korábban, Magyarországnak 2008-ra alig voltak tartalékai" - tette hozzá. A Fidesz frakcióvezetőjét a mai beszélgetés megerősítette abban, hogy helyes volt, hogy az Orbán-kormány jó előre tisztázta, milyen kompromisszumokat nem akar vállani a megállapodás során.
Veres János zárszavában kifejezte sajnálatát, hogy az Orbán-kormány ijeszteget az IMF-fel, szerinte jobb lenne, ha a tiszta és nyílt beszédnek lenne helye a kormányzati kommunikációban. A volt pénzügyminiszter szerint ők is sokat hibáztak, de az ország gazdasága ma nem azért van nehéz helyzetben, mert annak idején az IMF-nek vállalásokat tettek.
Simor András úgy vélte, a mai bizottsági megbeszélés egyáltalán nem segítette elő egy új, jó IMF-megállapodás létrejöttét. Reményét fejezte ki, hogy az EU-val és az IMF-fel minél hamarabb létrejön a megállapodás, ennek késlekedése ugyanis nagyon sok pénzbe kerül az országnak.
A jegybankelnök zárszava után Rogán lezárta a bizottság ülését.