Idén augusztusban 0,8 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva, közölte pénteken a KSH, megjegyezve: „a kismértékű visszaesésben a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenésén túl elsősorban a járműgyártás növekedési ütemének lassulása játszott szerepet”.
A statisztikai jelentés szerint a munkanaphatástól megtisztított index 1,4 százalékkal nőtt. A termelés az év első nyolc hónapjában 0,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index augusztusban 2,6 százalékkal emelkedett.
Ami még biztató
A Nemzetgazdasági Minisztérium ezt az utóbbi változást emelte ki az adatokat kommentáló közleményében, ami azt hangsúlyozza, hogy az előző hónaphoz képest hogyan teljesített a magyar ipar. A minisztérium közleménye egyebek mellett arról ír: kedvező adat, hogy az összes rendelésállomány 13,2 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest, ugyanakkor megjegyzi azt is: az ipari kivitel 2,7 százalékkal csökkent, ami a járműgyártási export 7,9 százalékos növekedésének, illetve a számítógép, elektronikai, optikai termékgyártás kivitel 15,4 százalékos csökkenésének eredményeként alakult ki.
Az egyébként, hogy a járműipari kivitel nőtt, miközben a termelés ennél lassabban növekedett – mint arra a KSH külön felhívta a figyelmet; a korábbi 9,5 százalékkal szemben csak 2,8 százalékos bővülés volt ebben a szektorban –, különösen elkeserítő. Ez ugyanis, kiegészülve az új rendelések számának drasztikus csökkenésével, tipikus jele a recesszió kibontakozásának, annak, hogy megkezdődik a készletek értékesítése.
Kevesebbet vennének
Márpedig a rendelésszám csökken. A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 16 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2011 azonos hónapjában. Az új exportrendelések 17,3 százalékkal, az új belföldi rendelések 7,1 százalékkal csökkentek. Ennek ellenére, a korábbi megrendeléseknek köszönhetően az összes rendelésállomány 13,2 százalékkal nőtt tavaly augusztushoz képest.
Az ipari export 2012 első nyolc hónapjában 0,7 százalékkal nőtt, míg augusztusban 2,7 százalékkal csökkent éves összevetésben. Az ipar belföldi értékesítése január–augusztusban 2,1, augusztusban 5,2 százalékkal alacsonyabb volt 2011 azonos időszakánál. A feldolgozóipar belföldi eladásai augusztusban 4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól – olvasható a KSH jelentésében.
Lassabban nő, gyorsan csökken
A feldolgozóipari termelés közel egyötödét képviselő járműgyártás kibocsátásában a növekedési ütem lassulása figyelhető meg, mint írtuk, a termelés az előző havi 9,5 százalékos emelkedés után augusztusban 2,8 százalékkal nőtt, a kivitel kedvezőtlenebb alakulása miatt. A kisebb teljesítményt az alág rendelés mutatói is tükrözik. Folytatódott az előző hónapok csökkenési tendenciája a második legnagyobb súlyú területen: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása számottevően, 15,3 százalékkal csökkent, főként a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet visszaesése miatt.
Az idei első nyolc hónapban az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés úgy nőtt 1,8 százalékkal, hogy mellette a létszám 2,1 százalékkal csökkent.
Az idei nyolc hónapban Magyarország területi egységei közül az ipari termelés három régióban nőtt az előző év azonos időszakához képest: a Dél-Alföldön 9,8, Nyugat-Dunántúlon 3, míg az Észak-Alföldön 0,3 százalékkal. A többi régióban 1 és 3 százalék közötti csökkenést regisztráltak.