Számításaink szerint a megszorításokat legalább százmilliárddal számolhatták el, de akár ennek duplája sem lenne túlzás. A csaknem 400 milliárdosnak mondott 2013-as csomag egyenlegjavító hatása ugyanis valójában jóval kisebb, több tétel pedig eleve jelentősen túlbecsült. A pedagógus életpályamodell elhalasztásának tényleges hatása például 30-40 bizonytalannak tűnt, hogyan folyik be az Államkincstártól nettó értelemben több tranzakciós adó, és a pénztárgépek chipesítésének 95 milliárdos költségvetési hatása, a közszféra létszámleépítésének 30 milliárdos költségvetési hatása is kétségesnek tűnt, míg a a munkavállalói járulékplafon eltörlésétől várt összeg (51 milliárd) erősen túlbecsültnek látszott, elemzők szerint ennek ténylegesen a fele várható. A csomag ráadásul azóta már kisebb lett előbb 18 milliárddal, majd újra puhult az egészségügyben és az oktatásban. Az Origo információi szerint ennél is nagyobb, 150-200 milliárdos kiigazítást vár el Brüsszel.
A kormány szerda reggeli ülésén újabb 367 milliárdos megszorításról döntött, így tizenkét nap alatt összesen 764 milliárdnyi kiigazítást jelentenek be. Emelkedő, új és megmaradó adók a csomagban, amivel a 150 milliárdos uniós támogatásért küzdünk, miközben Matolcsy közgazdasági abszurdról beszél.
Azért, hogy az Európai Bizottság elfogadja a mi számainkat. "Nagyon jó esélyekkel rendelkezünk, de fel vagyunk persze arra készülve, hogy minden változik az európai mozaikban".
Ha november 7-én nem veszik teljesen figyelembe a magyar csomagot, akkor is komoly többlet tartalékaink vannak. "De én bízom az Európai Unió bölcsességében".
A két megszorítócsomag együtt 764 milliárd forintos költségvetési kiigazítást jelent. Egy átlag magyarra nagyjából 77 ezer forintnyi teher jut - még ha ezek egy része közvetlenül nem is érinti -, vagyis egy négytagú családnak 307 ezer forintba fáj a két új Matolcsy-csomag.
A megszorítások nyomán, mert még egyértelműbbé válik, hogy nekünk nem pénz kell, hanem védőháló, zárta a válaszokat Matolcsy György.
Matolcsy szavainak hatására, miszerint felrúgták a bankszövetséggel kötött megállapodást, az OTP-részvények árfolyama 5 százalékos mínuszba zuhant.
Egymás közötti beszélgetéseikben ez volt a nemzetközi hírügynökségek tudósítóinak első gyorsreakciója arra, mi várható a piacokon.