Közvetítővel rendeznék a Malév-bérvitát

2012.10.29. 12:51

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) munkaügyi közvetítő bevonására tett javaslatot a Malév földi kiszolgáló cégénél, a Malév Ground Handling Zrt.-nél (Malév GH).

Az érdekképviselet hétfői közleményében ezt azzal indokolja, hogy álláspontjuk szerint a Malév GH vezetése több ponton is semmibe veszi az új Munka törvénykönyvének rendelkezéseit, és elzárkózik az egyeztetésektől.

A LESZ szerint így lehetne új lendületet adni a tárgyalásoknak, és elkerülni, hogy a munkaügyi vita "elmérgesedjen".

A szakszervezet a közleményben kifejti: a Malév Ground Handling vezetősége év végi hatállyal felmondott minden kollektív szerződés (KSZ) értékű megállapodást, és a teljes cafetéria rendszert; mindez összesen nettó 30-50 ezer forinttal csökkentené a dolgozók havi fizetését.

A munkavállalók jelentős része nemet mondott a cégvezetés "fenyegetéseire", azonban sokan aláírták a munkaszerződés módosítását- írják. A korábban a KSZ-ben szabályozott, az elmaradt béremelések ellentételezéseként kiharcolt hó végi teljesítmény-pótlékok és jutalom egy része bekerült az ő munkaszerződésükbe, a jelentősen csökkentett alapbérekkel együtt - fejti ki a LESZ, amely szerint ez ellentmond az új Munka törvénykönyvének.

A jogszabály szerint ugyanis a kollektív szerződés hatálya alatt semmilyen körülmények között sem lehet a munkavállaló kárára eltérni annak rendelkezéseitől; erre a szakszervezet "hiába figyelmeztette" Limburger Lóránt vezérigazgatót.

A LESZ kifejti, hogy "nem ez az egyetlen jogilag aggályos lépés a vezetőség részéről". A kollektív tárgyalásoktól, egyeztetésektől való elzárkózás, az információk visszatartása az üzemi tanács elől egyaránt jogszabályt sért a szakszervezet álláspontja szerint.

Épp ezért, hogy elkerülhető legyen a még súlyosabb munkaügyi konfliktus, vagy épp a munkabeszüntetés, a szakszervezet munkaügyi közvetítő bevonására tett javaslatot.