A Magyarország ellen 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás legkorábban csak jövő júniusban szűnhet meg, írja a Bruxinfo. Brüsszel legkorábban ugyanis csak 2013 tavaszán javasolhatja a hazánkkal szemben 2004-óta érvényben lévő deficiteljárás megszüntetését, amit aztán a jövő júniusi luxemburgi pénzügyminiszteri tanácsülés szentesíthet.
Mint arra az Index istöbb cikkben rámutatott, a korábbi nyilatkozatokkal és várakozásokkal szemben esély sincs arra, hogy Brüsszel már az idei évben dönt az eljárás megszüntetéséről, a bizottság ugyanis mindig csak a végleges költségvetési hiányadatok ismeretében kezdeményezi a deficiteljárás leállítását. A 2012-es magyar költségvetési hiányról pedig csak áprilisban áll majd rendelkezésre az Eurostat hivatalos statisztikai adata.
A Bruxinfo rámutat, a bizottság ugyan tett már kivételt az íratlan szabály alól idén Németországgal, ám a 2012-es várható német hiány 0,9 százalék körül volt, vagyis messze a 3 százalékos küszöb alatt. Ugyanez Magyarország esetében nem mondható el, hiszen a módosított magyar hiánycél is 2,7 százalékon van idén és jövőre is, tehát nem elég biztonságos távolságban ahhoz, hogy ne kelljen bevárni a végleges adatokat.
Magyarország múltbéli teljesítménye is arra inti a bizottságot, hogy kellő óvatossággal járjon el és csak akkor engedje el a gyeplőt, ha már feketén-fehéren látszik, hogy nem csak ideiglenesen képes felállni a szégyenpadról. Éppen ezért Brüsszel a mostani vizsgálódás során arról is meg akar győződni, hogy 2014-ben sem lesz nagyobb a hiány a GDP 3 százalékánál, írja a lap.
Az Európai Bizottság november 7-én hozza nyilvánosságra szokásos őszi makrogazdasági előrejelzéseit, ami egyúttal annak számbavételére is apropó lesz, hogy az uniós tagállamok az előírt pályán haladnak-e a költségvetési hiány kiigazítása felé.
A 27-ből jelenleg 21 ország ellen folyik a GDP-arányosan 3 százaléknál magasabb államháztartási hiány miatt eljárás, a tilos zónán kívül lévő hat tagállam sem mentesül a számonkérés alól. "Novemberben értékelést készítünk arról, hogy valamennyi tagállam hathatós intézkedéseket hozott-e a deficit lefaragására, függetlenül attól, hogy deficiteljárás folyik-e ellene vagy sem" - mondta a BruxInfo kérdésére egy magas rangú uniós illetékes.
Ha Brüsszel nem lesz elégedett a magyar számokkal, november 7. után, de legkésőbb decemberben Budapestnek további intézkedéseket kell hoznia a bizottság meggyőzésére, és így az esetleges negatív következmények elhárítására. A portál brüsszeli forrásai szerint a bizottság, a szokásos gyakorlatnak megfelelően a novemberi gazdasági előrejelzés után egy nem hivatalos dokumentumot készít a Tanács számára, amiben leírja, hogy makrogazdasági prognózisának melyek a vonatkozásai a deficiteljárásban lévő országok számára.
Az ebben foglaltak alapján előbb az EU Ecofin üléseit előkészítő gazdasági és pénzügyi bizottságában, majd a pénzügyminiszteri tanácsban - előreláthatóan decemberben - megvitatják országról-országra a helyzetet, amelynek során a bizottság megszondázza a tagállamokat, hogyan viszonyulnának egy ilyen, vagy olyan döntéshez. Brüsszel ezt követően fordulhatna konkrét ajánlásokkal a pénzügyminiszteri tanácshoz.
A Magyarország számára lehető legrosszabb az lenne, ha a bizottság ajánlást tenne a december 4-i Ecofinnak arra, hogy mondja ki, hazánk nem tett eleget a tanács 2012. márciusi határozatában foglalt ajánlásoknak, és ezzel párhuzamosan azt is javasolná, hogy fagyasszák be 2013. január 1-től a kohéziós alapból elérhető pénzügyi kötelezettségvállalások egy részét.