Matolcsy nem ért egyet Brüsszellel
A kormány nem ért egyet az Európai Bizottság azon előrejelzésével, amely szerint 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon az államháztartás hiánya - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Indoklásul közölte: a brüsszeli testület megállapítását olyan tételekre alapozza, amelyek nem helytállóak, a kabinet szerint ugyanis a bankadó és a tranzakciós illeték nem veti majd vissza a bankszektor hitelezési tevékenységét.
Matolcsy szebbnek, Brüsszel sokkal rosszabbnak látja
Matolcsy szerint a kormánynak jó reményei vannak arra, hogy 2013-ban egy százalék feletti legyen a gazdasági növekedés mértéke. Ezt a járműipari beruházásokra alapozza a kabinet, amely 1,2-1,4 százalék közötti növekedéssel számol. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint Magyarország GDP-je 2013-ban 0,3 százalékkal bővül, a kormány eddigi előrejelzése 0,9 százalék volt.
A miniszter azt is bejelentette, hogy az Európai Bizottság értékelése alapján a kormány azt kéri a magyar Országgyűléstől, hogy véglegesítse a 2013-as költségvetést, hiszen minden olyan sarokpont rendelkezésre áll, amely ehhez szükséges. "Vannak olyan technikai okok, amelyek miatt a 2012-es költségvetés sarokszámait is módosítani kell" - közölte a tárcavezető, megemlítve az önkormányzati hitelátvállalást.
Egyben elképzelhetőnek nevezte, hogy a jövő évi sarokszámok is módosulnak, de jelezte: a 2,7 százalékos deficitszámon nem változtat 2013-ra vonatkozóan a kormány.
Vége lehet a deficiteljárásnak?
Matolcsy szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentésében pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról, ami egy hosszú harc eredménye. A tárcavezető közölte: a kabinet megítélése szerint most már igen nagy a valószínűsége annak, hogy jövő júniusban Magyarország lekerül a túlzottdeficit-eljárás alá vont országok listájáról.
Orbán beszámolót vár
Azzal kapcsolatban, hogy az EU szerint jövőre 2,9 százalék lesz a magyar deficit, Matolcsy György emlékeztetett: a kormány ennél is kevesebbet, 2,7 százalékos hiánycélt tűzött ki maga elé. Mindezek mellett azonban megjegyezte, Orbán Viktor miniszterelnök kérésére a jövő heti kormányülésre előterjesztést kell tennie arra nézve, hogy szükségesek-e még gazdasági intézkedések a szerdai európai bizottsági bejelentések nyomán.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Sorjáznak az állami ösztönzők, de vajon enyhül-e a lakhatási válság?
Összeszedtük a 2025-ös lakhatást könnyíteni szándékozó kormányzati programokat.
január 2., 17:12
- Gazdaság
Erre kell készülni: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás
Hullámvasutazást és elbocsátásokat hozhat 2025 – már nem várnak mindenkit tárt karokkal.
január 2., 12:45
- Gazdaság
A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz
Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett 2024-ben.
január 2., 09:19
- Gazdaság
2024 is bebizonyította: a Suzuki a magyarok autója
Ismét piacvezető a Suzuki a hazai személyautóknál.
január 2., 13:50
- Gazdaság
A következő tíz napban sem lesz tartós fagy, ami megtizedelné a kártevőket
Mínusz tíz fok alatti érték sehol sem valószínű az országban.
január 2., 14:55
- Gazdaság
Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon
A miniszterelnök szerint kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt.
január 2., 11:07
- Mindeközben
Schobert Norbert videót mutatott az éneklő Laráról, produkciója édesanyja szemébe is könnyeket csalt
3 órája
- Gazdaság
Minden fiatal erre a hitelre csap majd le 2025-ben?
Már van elérhető munkáshitel-ajánlat, de érdemes akciókra várni.
január 2., 14:39
- Gazdaság
Miközben a magyar gazdaság bukdácsol, a magyar tőzsde halmozza a rekordokat
Új szereplő és több rekord is született 2024-ben a Budapesti Értéktőzsdén.
január 2., 14:07
- Címlapon
Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a terméketlenség
Már népegészségügyi gondot jelent.
34 perce
- Címlapon
Reagált a kormány a cikkünkre: 369 százalékkal nőtt a háztartások vagyona
Összesen 90 355 milliárd forintról van szó.
1 órája
- Gazdaság
Döntött Lázár János minisztériuma, három vidéki városban is átfogó beruházások indulnak
A vidékfejlesztést célozzák.
január 1., 16:37
- Címlapon
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt
Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.
9 órája
- Címlapon
Megszólalt az egykori parancsnok, bármikor visszaállíthatják a sorkötelezettséget Magyarországon, ha szükséges
Egyelőre azonban nincs tervben, hogy így tegyenek.
1 órája
- Gazdaság
Nyugtalanító adatok érkeztek Magyarország egyik legfontosabb mutatójáról
Nagy hatással lehet a forintra is.
január 3., 08:31
- Gazdaság
Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára
Ezt nem csak a benzinkutakon fizetjük majd meg.
január 2., 19:04
- Gazdaság
Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát
Január egytől nyolcadik államtitkári kinevezésével folytatja a munkát a politikus.
2024. december 31., 09:52
- Címlapon
Lázár János összehívta a sajtó képviselőit, bejelentésre készülhet a miniszter
Szerdán kiderül, mire készül a tárcavezető.
12 perce
- Gazdaság
Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól
A V4-es országok energiakitettség nélkül is előzték Magyarországot a GKI elemzése szerint.
2024. december 31., 08:09
- Címlapon
Meghalt Orbán Sándor, a Kádár Étkezde tulajdonosa
Az egykori étterem-tulajdonost január 10-én temetik el Budapesten.
5 perce
- Gazdaság
Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon
Íme a lista, mutatjuk a legfontosabb változásokat.
2024. december 31., 11:57
- Mindeközben
Kevés kínosabb videó létezik annál, mint amiben Demi Moore teljesen levegőnek nézi Kylie Jennert
7 órája
- Címlapon
Rossz híreket közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool vezetőedzője
Arne Slot együttese szerda este a Ligakupa elődöntőjében lesz érdekelt.
2 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edina olyan előtte-utána fotókon mutatta meg fogyását, amelyek „nem Instagram-kompatibilisek”
9 órája
- Gazdaság
Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek
A miniszterelnök politikai igazgatója beszámolt 2024 legfontosabb tanulságairól is.
2024. december 31., 12:47
- Gazdaság
Már élesedett az inflációkövető adórendszer, de kedvezményekre is lehet számítani az új évben
A SZÉP-kártyák felhasználhatósága is bővült.
január 1., 16:05
- Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék
Emelkedni viszont egyelőre nem fog.
január 1., 11:42
- Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz
Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.
2024. december 31., 14:52
- Címlapon
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat
Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.
3 órája
- Gazdaság
Itt a nagy forintrejtély, amiről Orbán Viktornak aggasztó elmélete van
A minden magyar életét érintő talány megfejtését kerestük.
január 1., 15:33