Matolcsy lemondta moszkvai útját

2012.11.08. 07:54
Váratlanul, gyakorlatilag az utolsó pillanatban mondta le moszkvai útját Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, értesült a Napi Gazdaság. A november 9-ére tervezett kormányközi ülésen egyebek közt magyar állampapírok oroszországi eladásáról, a Malévban ragadt orosz hitelről, illetve a Dunaferr esetleges tulajdonosváltásáról lett volna szó.

A miniszter úr egyéb előre nem látott hivatalos elfoglaltsága miatt sajnálatos mód kénytelen elhalasztani a moszkvai miniszteri látogatást − ezt a rövid üzenetet kapták hétfőn az államigazgatás azon munkatársai, akik már hónapok óta dolgoztak a találkozó előkészítésén. A magyar−orosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság ülését ezzel gyakorlatilag az utolsó pillanatban mondta le Budapest, hiszen a találkozó november 9-én, pénteken lett volna - írja a Napi Gazdaság.

Kényes kérdések

A Napi szerint a találkozó előzetes napirendjén több kényes kérdés is szerepelt. Az orosz fél egyebek közt a paksi atomerőmű bővítésében való részvételről, a Malévban ragadt tetemes követelésről, a Déli Áramlatról, valamint a 2020-as világkiállítás megrendezésére irányuló orosz pályázat magyar támogatásáról tárgyalt volna.

Budapest két kérdést javasolt megbeszélésre: a magyar államkötvények orosz vásárlását, illetve a Dunaferr Zrt. ügyét. Az államkötvény-roadshow következő állomása azután lehetett volna Moszkva, hogy kiderült, az azerbajdzsáni állami olajalap teljes vagyona mindössze 5 százalékát fektetheti spekulatív, azaz befektetésre nem ajánlott kategóriába tartozó kötvényekbe, mint amilyenek a magyar állampapírok is, ráadásul egyáltalán nem is tervezi magyar instrumentumok vásárlását.

A hitelező

A Dunaferr- és a Malév-sztori ráadásul összefügg, hiszen mindkettőben érintett az orosz állami tulajdonban lévő Vnyesekonombank (VEB).
 
A felszámolás alatt lévő magyar légitársaság 120 millió euróval tartozik fő finanszírozójának, amely nem más, mint a Vnyesekonombank, és ugyanez a bank az ISD Dunaferr többségi tulajdonosa is. Moszkva a Malévban ragadt pénzét nyilván szeretné viszontlátni, a magyar kormány pedig arra kíváncsi, hogy vajon a VEB hajlandó lenne-e értékesíteni Dunaferr-pakettjét, ugyanis egy potenciális − egyelőre meg nem nevezett − befektető érdeklődik a cég iránt.

Háromezer állás

A Dunaferr-részvények azért érdekesek a magyar kormány számára, mert a közelmúltban közel 800 fős leépítést, illetve a Lőrinci Hengermű teljes leállítását jelentette be a vezetés és kilátásba helyezett további elbocsátásokat is, ami további 3000 ember munkahelye elvesztését jelentheti.
 
Ezt a munkahelyteremtést és -megőrzést prioritásként kezelő kormány érthető módon igyekezne elkerülni, ezért azzal érvel, hogy egy új beruházóval lehetőség lenne akár további fejlesztésekre is. Dorkota Lajos, Dunaújváros fideszes országgyűlési képviselője korábban azt jelezte, meg kellene fontolni a Dunaferr visszavásárlását.

A botrányos ingatlanügy

Megfigyelők arra hívják fel a figyelmet, hogy más tényezők is szerepet kaphatnak az orosz− magyar alkudozásban. Ilyen lehet például a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületének gyanús, piaci ár alatti értékesítése, az ingatlan esetleges visszajuttatásának kérdése.

A találkozó lemondásának pontos indokaira, az esetleges újabb dátumra és a napirendi pontok hátterére vonatkozó kérdéseinkre a Nemzetgazdasági Minisztérium lapzártánkig érdemben nem válaszolt. A szaktárca mindössze azt erősítette meg, hogy a találkozó "a miniszter egyéb, előre nem látott hivatali elfoglaltsága miatt halasztásra került".