Iván
8 °C
22 °C

Csoda Budapesten: Megélni minimálbérből 2.

2007.10.15. 10:08
A második héten hiába segítette a sors a kajaszámla csökkentését, a pénzem nagy része csúnyán elkopott. Távhőszámla, telefonszámla, közös költség, villanyszámla – a napi 1739 forint legfőbb ellenségei a minimálbéres hónap második hetében. Megkárosítom a BKV-t, felfedezem a saját márkás termékeket, virslin és tojáson élek majdnem egy hétig. A statisztika nem áll az én oldalamon.

Ha az ember már hétfőn számlát talál a postaládájában, az olyan, mint Gyurcsány Ferencnek Karsai Józseffel álmodni: semmi jót nem jelent. A 11 831 forintos távhő- és telefonszámla mellett a héten be kellett fizetnem a közös költséget – a lakás és az autó megléte egy olyan adottság, amelyet még a minimálbéres időszakom előttről adottnak vettem –, és megjött a villanyszámla is. Így ugrott még 10 534 forint; vagyis csak a számlákra elköltöttem 22 365 forintot a múlt hétről megmaradt 39 969 forintból.

A csekkek lerendeznek

A hetet lényegében tehát 17 604 forinttal kezdtem a csekkek lerendezése után – bár inkább ők rendeztek le engem –, és úgy, hogy a múlt hét végére tervezett nagy bevásárlást elhalasztottam egy héttel. Helyette a Lehel téri piacra és két diszkontlánc üzleteibe mentem el, a Lehelről azt hallottam, az a legolcsóbb a fővárosban, a boltokat a reklámújságok böngészgetése után választottam ki, hogy feltankoljam egy hétre a kamrát.

A múlt heti élménybeszámoló megjelenése után több tucat levélíró adott hasznosabbnál hasznosabb tippeket – de komolyan –, hogyan úszhatom meg olcsóbban a kajálást. És tényleg sikerült egy csomót spórolnom a hasamon, istenem, jó is az, ha az embernek jó tanácsadói vannak, ugye, Ferenc?

Szóval vettem tojást, 249 forint/10 darabos áron, büszke voltam, hogy 498 forintért van egy hétre elég tojásom, amihez sikerült 129 forint/kiló áron két kiló kenyeret, 105 forint/5 darab áron 10 darab virslit venni; extraként két 35 forintos májkrémet és két csomag háztartási kekszet is zsákmányoltam, utóbbiakat csomagonként 109 forintért. Összesen tehát 1254 forintot költöttem annyi kajára, amennyi lényegében elégnek bizonyult hat napra.

Erős vagyok és elégedett

Miután elégedett voltam, hogy milyen olcsón vásároltam, szemeztem még a paradicsommal is, de szerencsére idejekorán észbe kaptam. Viszont feltűnt, hogy egyetlen piacon belül is van 498 és 268 forintos kilónkénti paradicsom (sőt, még 190 forintos is, de mondjuk az olyan is, az összes hibás rész kivágása után hasznos tömegben az bizonyulna a legdrágábbnak).

Később, már otthon jöttem rá, hogy ez a kis paradicsomos kaland – az árak felfedezése, összehasonlítása, valamint a megkívánás és a lemondás párharca – az első komoly jele volt annak: az agyam tényleg áll át minimálbérből élőre. Most már fontosak az árcédulák, megnézem, mit veszek és mennyiért. Nincs ásványvíz, kifli, sör, szotyi, nincs sörözés a haverokkal; a tejtermékeket is a tejre redukáltam, kávét akkor iszom, ha kínálnak.

Még jó, hogy éhen halok

Borravaló sincs már – újságot sem veszek, elolvasom, ha tudom, a mellettem ülőét út közben –, sőt, amikor belegondoltam, hogy márciusban kivonják az 1 és 2 forintosokat, szinte belefájdult a szívem. És csak akkor nyugodtam meg, amikor eszembe jutott, hogy addigra én már úgyis éhen halok.

Egy kényszerkiadás sajnos így is volt: hétfőn vidékre kellett mennem, hajnalban indultunk, ott vettem reggelit, kávéval 265 forintért. A sors viszont a túlélés mellé állt, egy enyhe gyomorfertőzés miatt nagyjából két napig csak kekszet tudtam enni, hozzá teát ittam (még mindig van néhány filter otthon). Igaz, le kellett menni dokihoz, ami 300 forintnyi nem várt kiadással, az egészségügy minden bizonnyal örvendetes megújulását eredményező vizitdíj befizetésével járt.

Szomorú nagy tálcám

Az egyetlen kajás kilengést a héten az jelentette, hogy a hét végén, amikor már kezdett unalmassá válni a virslis tojás, tojásos virsli, rántotta-virsli, virslis rántotta, tükörtojás főtt virslivel, főtt tojás virslivel menüsor – egyszer a virslit májkrém helyettesítette –, rendeltem egy nagyon olcsó menüt. Kisétkűeknek szánt menü volt 399 forintért, krumplileves és székelykáposzta, szomorú látványt nyújtott a nem ehhez szokott tálcám felét sem elfoglaló két kis műanyag edény.

Mindent egybevéve végül is 2083 forintot költöttem kajára (a felsoroltakon kívül még háztartási kekszet vettem), ami jelentős előrelépés a múlt hetihez képest. Igaz, még éhesebb vagyok, és mivel a kajákat sok kenyérrel eszem, a fogyás is lelassult, a hét eleji gyomorbajok ellenére is 100,9 kiló voltam vasárnap délután.

A létminimumra sem elég, és ez biztos

Persze nem lehet ennyi pénzből kijönni, ha az ember egészségesen és normálisan akar táplálkozni – ezt a sejtésemet immár tudományosan is alá tudom támasztani. A minimálbér, tudjuk, 53 915 forint – ám ez nem azt jelenti, hogy ennyi lenne a megélhetéshez szükséges pénzmennyiség alsó határa. Erre külön számítások készülnek a statisztikai hivatalban, bár vannak tudósok, akik szerint nem is lehet egységes létminimumról beszélni, mert eltérő társadalmi helyzetben mások a minimálisan „kötelező” költségek.

Azért azt mindenki elfogadja, hogy van egy olyan létminimum, amelynél kevesebből elvileg nem lehet megélni. Ez az összeg a KSH szerint tavaly egy egyedülálló felnőtt férfi számára havi 60 128 forint volt (nyugdíjasként kijöttem volna 54 ezerből; ők biztosan még kevesebbet esznek, és 70 fölött már ingyen tömegközlekedhetnek is).

Igen – az idei minimálbérnél már tavaly 6213 forinttal több kellett a megélhetéshez, vagyis már infláció nélkül sem érem el a létminimumot. És bár Budapesten valószínűleg nem sokan küzdenek azzal a problémával, hogy tisztán, adómentes juttatások nélkül, tehát igazán minimálbérből éljenek meg – akik küzdöttek, azokat ma már leginkább hidak alatt, pályaudvarok mocskában és aluljárók cúgjaiban lehet látni –, elvileg mégis ez az az összeg, amelynél nem köteles a munkaadó többet fizetni (és az élet feltehetően vidéken sem olcsóbb, ahol tényleg százezrek lehetnek, akiknek valóban havi 54 ezer forintot kell beosztaniuk).

Egészségtelenül eszem, de így sem elég olcsón

Ráadásul a tavalyi létminimumot felszorozva a 7 százalékos inflációval 64 337 forintot kapunk, vagyis már 10 ezer forinttal vagyok a létminimum alatt. A helyzet ráadásul még ennél is súlyosabb: a mostani, az inflációt pörgető élelmiszerár-emelés sokkal súlyosabban érinti az alacsonyabb jövedelműeket, mert az általuk elköltött pénznek arányosan nagyobb része megy ennivalóra. Az én esetemben két hét alatt 8547 forint, ami az eddigi összes költésemnek nagyjából az egyötöde.

Önmagában azonban az elevett 8547 forint is sok, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet által összeállított élelmiszerkosár – az ebben szereplő ételek közepes fizikai igénybe vétel esetén fedezik a nekem mint felnőtt férfinak szükséges tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-mennyiséget – értéke a tavalyi átlagárakkal számolva 16 017 forint volt. Vagyis 14 nap alatt több mint a felét elköltöttem a tavalyi áron számolt havi kajapénznek úgy, hogy az első héten még volt némi maradékom is (igaz, azon a héten tényleg elég hülyén vásároltam).

A tavalyi áron számolt 16 017 forintból futni kellene napi 81 gramm fehérjére, 83 gramm zsírra, 356 g szénhidrátra, 800 milligramm kalciumra, 3500 milligramm káliumra, 13 milligramm vasra és 60 milligramm C-vitaminra. Nem tudom, a tojás-virsli-kenyér trióban ez utóbbiból például mennyi van, de gyanítom, a többiből sem ideális mennyiség.

A bűn útjára térek

Szóval ahhoz, hogy kijöjjek a pénzből, nem kajálok egészségesen, de legalább még éhezem is. Ráadásul a bűn útjára lépek: a lejárt BKV-bérletem helyett nem veszek másikat – tanácsadóim egyöntetű véleménye szerint minimálbérből bliccel az ember –, csak két jegyet, vészhelyzetre. Felfedezem, melyik metróállomásról melyikre utazhatok minimális kockázattal, igaz, emiatt egy kicsivel többet kell gyalogolnom, mint eddig tettem. Az ideális persze az lenne, ha felszíni közlekedéssel ki tudnám valahogy váltani a metrót, de ez még a pluszgyaloglással súlyosbított metrózásnál is több időt venne igénybe. Szerencsére a két jegy még megvan, az első hetet megúsztam konfliktus nélkül.

Szórakozás gyanánt a hét végén kimentem megnézni a Váci úti útépítés miatt kialakult dugót, az idegeskedő autósokat, a furcsa munkaszervezés miatt napkeltétől napnyugtáig csak ímmel-ámmal, ám éjszaka teljes lelkesedéssel és zajjal dolgozó jó munkásembereket. Ez legalább pénzbe nem került, és a gazdaságos hipermarketbe menő busz menetrendjét is meg tudtam nézni.

Mert nincs mese, hétfőn most már tényleg ki kell mennem bevásárolni, elfogyott a virsli és a tojás – nem tudom, mit találok ki helyette, talán parizer és tojást vagy bácskai és tojást –, de a fürdőszobában is fogytán a készlet (azt hiszem, jó 25 év után ismét szappant veszek majd a kezembe). Sok mindent nem vehetek, mert pénzem sincs, de egyébként is: busszal kell hazavinnem a zsákmányt.

És az egyik kezemet még szabadon is kell hagyni, ha jönne az ellenőr.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
5999 Ft
5100 Ft