További Magyar cikkek
A hazai sztrádaépítés legtöbb meghatározó cége részesedik a román határig elérő sztrádaszakasz összesen 61,1 milliárd forintos beruházásából, mivel az M43-as első, 31,6 kilométeres részét, valamint a Makót elkerülő kétszer egysávos főutat ugyanis négy szakaszra bontva építik meg. A négy kivitelezői szerződést kedden délután írtak alá.
Szinte mindenki építkezhet
Az első szakasz az 5-ös és a 47-es főutak közötti 6,7 kilométer, ezt 2009. november 30-ig kell megépítenie a tenderen nyertes, az osztrák Swietelsky Baugesellschaft m.b.H. vezette 43 Szeged-Makó konzorciumnak. Az összefogásnak a magyar cégek közül tagja a KE-VÍZ 21 Zrt. is. Ezt a beruházást a konzorcium 12,8 milliárd forintos ajánlattal nyerte el.
A második, a 47-es utat Maroslelével összekötő 8,7 kilométeres szakaszra és a 660 méteres, Tápé térségében elkészülő Tisza-híd megépítésére kiírt tenderen a Tisza M-43 konzorcium nyújtotta be a legjobb, 26,8 milliárd forintos ajánlatot. A konzorcium vezetője a spanyol Sedesa, tagjai a Hídépítő Zrt. és az egyébként szegedi központú Szeviép Zrt. (amely korábban is több sztrádaépítés, egyebek mellett a szekszárdi Duna- és a polgári Tisza-híd építésén volt alvállalkozó).
A Maroslele és Makó közötti 16,2 kilométeres ütem építője a Maroslele 43 konzorcium lesz, ennek vezetője az EuroAszfalt Kft., tagjai a Magyar Aszfalt Kft., a Kelet-Út Kft. és a Közgép Zrt. A szakasz 17,5 milliárd forintért épül meg. Az autópályát a régi 43-as úttal összekötő útra - mintegy 4,5 kilométernyi új főút építésére és 3 kilométernyi út átépítésére, korszerűsítésére - a legjobb, 4 milliárd forintos ajánlatot a szlovák Doprastav nyújtotta be. Az útnak az autópálya második és harmadik szakaszához hasonlóan 2010. augusztus 31-ig kell elkészülnie.
Olcsóbb lett, mint várták
A kivitelezői szerződések aláírásakor Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a nyílt versenyeztetésnek köszönhetően a tervezettnél kedvezőbb árat sikerült elérni a közbeszerzési eljárás során. A fajlagos kilométerenkénti költség 2 milliárd forint körül alakul. A tervek szerint a beruházás költségének 67 százalékát uniós, 33 százalékát hazai forrásból fedezik.
Az M43-as Szeged és Makó közötti szakasza – a tervrajzok és térképek a roads.extra.hu oldalról származnak – része a második fejlesztési terv kiemelt projektjeinek. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján elérhető akcióterv szerint a projekt teljes költségvetése bruttó 111,89 milliárd forint. Botka László szegedi polgármester arról beszélt, hogy az autópálya tehermentesíti a várost, amelynek tranzitforgalma háromszorosára nőtt a bolgár és román uniós csatlakozással.
14 évig készültek elő
Az M43-as autópálya építése 14 évig tartó előkészítés után kezdődik el, az első tanulmánytervek és megvalósíthatósági tanulmányok ugyanis 1994-re datálhatók. Eddig egy elenyésző, nagyjából 3 kilométeres szakasza készült el, ami az M5-ös autópályát köti össze az 5-ös főúttal. A gyorsút észak felől kerüli meg Makót, és a város keleti határában torkollik a 43-as főútba, amely a nagylaki határátkelőhöz vezet.
A második ütemben épül meg a 23,1 kilométeres autópálya Makótól az országhatárig. Ennek kivitelezőjét várhatóan 2009-ben választják ki, az építkezés megkezdését most 2010 első felére, míg befejezését – a románokkal egyeztetve – 2012-re datálja a NIF.
Az első autópálya Romániába
Ha teljes hosszában megépül, az M43-as lesz az első sztráda, amely a román határhoz vezet. Ukrajna és Románia kivételével már ma is minden szomszédunkhoz vezet autóút vagy autópálya. A következő öt év fejlesztési programjában két további, a román határhoz vezető gyorsút szerepel: Berettyóújfalutól a biharkeresztesi átkelőhöz vezető M42-es (vagy M4-es), valamint a Kecskemétről a gyulai határátkelőhöz vezető M44-es. Előbbi elindításának nem tudni pontos határidejét, utóbbi első szakaszát 2010-ben kezdenék építeni.
Az M43-as teljes szakasza kétszer kétsávos plusz leállósávos autópálya lesz. A Szeged és Makó közötti 32 kilométerén 25 darab alul- és felüljárót építenek, ezek legnagyobbja a 47-es főút Szeged és Hódmezővásárhely közötti szakasza fölött ível át, ahol az M43-as legnagyobb csomópontja lesz. A két város között várhatóan több mint 2,5 millió köbméternyi földmunkát végeznek el, 1,2 millió négyzetméternyi burkolatot készítenek el.