Bevételkiesés
Kormányzati politikusok a Világgazdaságnak úgy fogalmaztak: eddig ennyit tudni a Pénzügyminisztérium kiindulási pontjairól, tárgyalási ajánlatairól. Bár a koalíciós politikusok szerint az elmúlt hetekben is zajlottak egyeztetések a konvergenciajelentés kapcsán, mégis a jövő héten, immár az európai uniós választások után kezdődhetnek meg az érdemi megbeszélések. A számítások szerint a fentiek miatti adóbevétel-kiesés ötven-százmilliárd forint, ám a hírek szerint ennek forrása a GDP növekedése lehet. A kormánynak augusztusban kell döntenie az előterjesztésről.
Addig is a kormánypárti politikusoknak egy a célja: nem szeretnék megismételni a tavaly nyári, az adójogszabályok előkészítése kapcsán zajlott nyilvános vitát. Sokak szerint erre már az új pénzügyminiszter, Draskovics Tibor személye is garancia, hiszen hivatalba lépése óta folyamatosan ügyel arra, hogy tárgyaljon a pártokkal. Most a szocialista frakció is arra készül, hogy menetrendszerűen folytassa le az adó- és költségvetési egyeztetéseket és az ott született megállapodások kommunikációját.
Új adó nélkül
Az SZDSZ továbbra is ragaszkodik az adócsökkentést hirdető politikájához, s ahhoz, hogy nem kíván új adónemeket támogatni. Végül is miként sikerült majd megtartani "belügyként" az adók jövő évi változtatását, nem tudni, hiszen például Kuncze Gábor pártelnök egy a választások előtti interjújában azt mondta: a kampány után is lesznek vitatott kérdések a koalíció két pártja között, az egyik ilyen az adók ügye. Kérdés, hogy melyik fél igyekszik majd mégiscsak a nyilvánosság elé, hogy tárgyalási pozícióit erősítse.
Egyelőre még azt sem tudni, hogy például az SZDSZ melyik javaslata szólt a kampánynak; a kisebbik koalíciós párt részéről már elhangzott többek között az is, hogy be kellene vezetni az egyszerűsített személyi jövedelemadót az eva mintájára. A szocialisták úgy fogalmaztak: a szabad demokratáktól még nem kaptak adóanyagot, egyelőre a PM terveit várják, utoljára az egy hónappal ezelőtti parlamenti adóvitanapon volt "információcsere".