Adóemelést tervez a kormány
A bevételeken a hangsúly
A kiadások növekedési ütemének megfékezését is megemlítik a programban, de alapvetően a bevételek növekedésére helyezik a hangsúlyt. A program végrehajtása esetén az infláció étmeneti, kismértékű gyorsulása, illetve a reáljövedelmek mérsékeltebb növekedése visszafogná a belső fogyasztást, így 2007-2008-ban átmenetileg 3-4 százalék közé lassulna a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme, azt követően viszont, a konszolidációs lépéseknek köszönhetően, 4-5 százalékos dinamika érhető el.
A Napi Gazdaság értesülései szerint a kormányprogram arra alapoz, hogy Magyarország ebben a ciklusban Európa pénzügyi és logisztikai központjává válik. A dokumentum ebben a részben javarészt a Nemzeti Fejlesztési Terv korábbról ismert elemeit veszi át: például a nemzetközi vállalatok regionális üzleti szolgáltató központjainak idetelepítéséről van benne szó. A logisztikai területen stratégiai fontosságot tulajdonít a program Magyarország két, európai jelentőségű folyójának, a Dunának és a Tiszának, amelyek mentén új logisztikai bázisok jöhetnek létre.
Kicsik és közepesek
Nem újkeletű a kis- és középvállalkozások megerősítésének ötlete sem. A kormány célja a kkv-k beszállítói részesedésének növelése, a leginkább őket sújtó fizetőképtelenség ellen pedig gyorsítanák a bírósági eljárásokat a gazdasági ügyekben, továbbá a csődtörvény módosításával ösztökélnék a hitelezőkkel való egyezség létrejöttét. A programban szerepel az is, hogy a rosszhiszemű résztvevőket eltiltanák a vállalkozási tevékenység gyakorlásától.
Az uniós fejlesztési támogatások eléréséhez normatív feltételű sajáterő-kiegészítő lehetőséget teremtenének. Az induló vállalkozások, pályakezdők egy a támogatást, hitelt és tőkét együttesen biztosító, komplex programcsomaggal vághatnának bele a vállalkozásukba. Az állami exporttámogatások legfontosabb kedvezményezettjei a kkv-k lesznek. Regionális tőkealap felállításáról is szó van, amely az uniós és a kormányzati források mellett magántőkét is közvetítene.