A kormány nem támogatja a 22 százalékos áfát

2008.11.21. 14:28
Bár az adótörvények módosítása között szavazástechnikai okból a kormány támogatási listáján szerepel az MDF által javasolt áfa-emelés 20 százalékról 22 százalékra, a kormánytagok nemmel fognak szavazni – jelentette be Veres János pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén.

Az adótörvények jövő keddi szavazásakor a kormány két már ismert változtatást támogat: az osztalékadó csökkentését 35 százalékról 25 százalékra, illetve a cégautó adót, amely szerint 1600 köbcentiig 7500 forint, fölötte 15 ezer forint a havi adóteher – jelentette be a pénzügyminiszter. Az MDF által javasolt módosításról – amely szerint a személyi jövedelemadó sávhatára 1,7 millió forintról 2,2 millióra növekedne és megszűnne az örökösödési adó, amelynek ellentételeként a 20 százalékos áfa 22 százalékra emelkedne &nadsh; több lépésben szavaz majd az Országgyűlés.

Ezért nem

Elsőként az áfa-emelésről szavaznak majd, amit a kormánytagok nem szavaznak meg, mondta el Veres János. Az áfa-emelés 1,4 százalékkal emelné jövőre az inflációt, tette hozzá a miniszter. Magyarázatként Veres azt is kijelentette, hogy "a változtatások nyomán olyan negatív réteghatások érvényesülnének, amelyeket nem biztos, hogy ilyen előkészítéssel szabad, érdemes és meg kellene hozni". A pénzügyminiszter érzékeltette azt is, hogy ha megvalósul az áfa-, illetve az szja-sávhatár emelése, akkor a tárca nem lát lehetőséget arra, hogy a későbbiekben forrást teremtsen az adórendszer szükséges, és az OÉT oldalai által is támogatott változtatásokra, azaz az élőmunka járulékainak csökkentésére, illetve a négyszázalékos különadó megszüntetésére vagy mérséklésére. A költségvetés a 2 százalékos áfa-emelés nyomán nettó 150 milliárd forintos többletbevételhez jutna, az szja-sávhatár változtatása közel 100 milliárd forint, az örökösödési adó eltörlés 20 milliárd forint bevételkiesést jelentene.

Az MDF javaslattal kapcsolatban a munkaadói oldalnak nincs egységes álláspontja, a munkavállalói oldal nem támogatja, amelyhez Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek elnöke hozzátette, hogy az MDF javaslat nem válthatja ki a szakszervezetek bérajánlását. Az MDF javaslatát egy elemként lehet beépíteni az adórendszer átalakításának csomagjába, amelyről már az OÉT fórumán is viszonylag egységes álláspont alakult ki, de a csomag összes elemének összerendezése, a szükséges források megteremtésével együtt még több hónapot vehet igénybe - érvelt Veres János.

Könnyítés a mutyi-pénzek gazdáinak

A pénzügyminiszter a munkaadói oldal kérdésére részletezte az Országgyűlés gazdasági bizottsága által támogatott, az off-shore cégek hazatelepülése esetén igénybe vehető adókönnyítési javaslatot. "Csak legálisan, hivatalosan, Magyarországról máshová történt befektetésből Magyarországra legálisan, hivatalosan, adózottan visszajött pénz esetén vehető igénybe az adókedvezmény, ha azt a társaság állampapírba fekteti" – közölte Veres János. Az állampapír kereslet növelése érdekében a kormány elképzelhetőnek tartja azt is, hogy az örökösödési illeték hatálya alól kivegye az állampapírba elhelyezett vagyont – tette hozzá.