A PSZÁF indoklása szerint a biztosítóknak jogszabály írja elő, hogy a biztosítási feltételeket két országos napilapban október 30-ig közzétegye. Az ügyfelek ugyanis harminc nappal az új biztosítási év kezdete előtt, vagyis november végéig biztosítót válthatnak.
Hátrányos a fogyasztóknak
Az Allianz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása 2005. évre vonatkozó díjtarifáit két országos napilapban közzétette, de a díjtarifákat csak a 2005. évi kockázatviselési kezdetű szerződésekre tartalmazza. A 2004-ben már a biztosítónál lévő ügyfelek szerződéseinek módosításáról, a díjak változásáról egyedi értesítést kapnak.
A PSZÁF szerint azonban az egyedi értesítés nem pótolja a közzétételt. Emiatt sérülnek a biztosítottak érdekei, mert a 2005. évi díjtarifák megismerése, illetve a szerződés felmondására nyitva álló határidő közötti időtartam a jogszabályi előírások ellenére indokolatlanul megrövidül.
A Gazdasági Versenyhivatal csütörtökön közölte, hogy nem indítanak eljárást az Allianz ellen. A hivatal csak két ügyben vizsgálódhat: erőfölénnyel való visszaélés és fogyasztók megtévesztése. A versenyhivatal szerint egyik gyanúja sem merül fel.