Kihez jönnek az adóellenőrök jövőre?

2005.11.18. 13:33
A nagy összegű áfavisszautalásra, a tartósan veszteséges cégekre és az Európai Unióval kapcsolatos tevékenységekre figyel kiemelten az APEH 2006-ban - jelentette be Vámosi-Nagy Szabolcs, a hivatal alelnöke. Ezen területeken jelentős visszaélésekre, és igen magas hibaszázalékokra (illetve adóelmaradásokra) derítettek fényt a hivatal munkatársai.
Az adóhivatal idén az első tíz hónapban 222 ezer ellenőrzéssel 128 milliárd forintnyi nettó adókülönbözetet (vagyis adótartozást) tárt fel. A kiválasztott gyanús esetek 62 százalékáánál találtak valamilyen hiányosságot, így többnyire okkal vizsgálódik a hivatal. Az európai uniós (közösségi) ügyek 67 százalékánál volt valamilyen probléma.

Százból ötöt véletlenszerűen ellenőriznek

Vámosi-Nagy Szabolcs felhívta a figyelmet azon tevékenységi körökre, melyekre fokozottabb figyelmet fognak szentelni jövőre az adóhivatal ellenőrei. Ezek az építőipari cégek, a számítógép-kereskedelemmel foglalkozók (itt a jelenlét a cél, azaz az elrettentés). Az új vállalkozásoknál, illetve a székhelyet változtató cégeknél fél éven belüli ellenőrzést céloz a hivatal.

Az ellenőrzések fókuszába tartoznak továbbá a többszörös számlakapcsolati rendszerek, a gyógyszerkereskedő cégek, a kereskedelmi szálláshelyek, valamint a gépkocsiforgalmazók. Kiemelt figyelmet fordít az APEH majd arra, hogy az egyes állami garanciavállalások lehívása törvényes volt-e.

Vámosi jelezte, hogy az APEH ellenőrzési kapacitásának 5%-át a véletletszerű ellenőrzésekre tartják fenn. Ez azt jelenti, hogy akit "kisorsol" a rendszer, ahhoz kimennek, függetlenül attól, hogy mikor ellenőrizték.

Jogkövetnek

A kapcsolt vállalkozásoknál alkalmazott transzferárakra külön figyelnek majd a revizorok. Az elnökhelyettes elismerte, hogy ezeknek a folyamatoknak az ellenőrzésére annyira van kifejlesztett módszertana az APEH-nak, amennyire ezt a tevékenységek jellege egyáltalán lehetővé teszi.

Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a transzferárakkal kapcsolatban bejelentette, hogy tegnaptól útjára indult az országban egy, a jogkövető magatartást elősegítését célul tűző, APEH-ellenőrökből álló 8-10 fős csoport. Tagjai speciális képzést kaptak a transzferárak kérdésében, és az a feladatuk, hogy segítenek iránymutatást adni az érintett cégeknek.