A hitelezés szempontjából is fontos a forint árfolyamának alakulása, nem számolok a forint tartós gyengülésével - jelentette ki Nyers Rezső, a Bankszövetség főtitkára a Hitelgarancia Zrt. sajtótájékoztatóján. Úgy vélte, hogy a lakossági hitelezés összességében az idén veszít lendületéből, ez azonban nem a forint esetleges árfolyamváltozása miatt áll elő, hanem a lakosság jövedelmi helyzetében bekövetkezett változások hatására. A hitelintézetek közötti éles verseny miatt a betéti és hitelkamatok közötti rés szűkülni fog, ami kedvező a lakosság és a kisvállalkozások szemszögéből.
Az elmúlt években a bankok hitelezésének mozgatórugóját két szektor, a lakossági és a kis- és középvállalkozói ügyfélkör jelentette. A vállalati hitelezésben a kis- és középvállalkozások finanszírozása egyre jelentősebbé vált az elmúlt 6-7 évben, olyannyira, hogy a kis és közepes cégeknek adott hitelek összege nagyjából megtízszereződött.
Nem lesz sétagalopp
Nyers szerint a magyarországi bankrendszer számára 2008 a nemzetközi fejlemények miatt nem lesz könnyű év, ezért is nagy jelentősége van annak, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a közelmúltan a bankokkal szemben támasztott kockázatkezelési követelményekkel egyenértékűnek minősítette a Hitelgarancia Zrt. kockázatkezelési gyakorlatát. A határozat azt eredményezi, hogy lényegesen csökken a bankok tőketartalékolási kötelezettsége, a Hitelgarancia Zrt. (Hg) kezességével nyújtott hitelek esetében.
Ahhoz, hogy a lakosság által felvett devizakölcsönök esetében a havi törlesztő részletek jelentősen megemelkedjenek az kellene, hogy hosszabb távon nagymértékben leértékelődjön a forint az euróhoz, illetve a svájci frankhoz viszonyítva. Nyers azonban úgy vélte, nem kell számítani jelentős gyengülésre, előfordulhat az, hogy a piacon kisebb-nagyobb árfolyammozgás bekövetkezik, azonban az elmúlt 9-10 év alatt a forint hosszabb távon is stabilitást mutatott, és csak egy olyan nap volt, amikor az árfolyam átlépett a beavatkozási sáv gyenge oldalára.
A Bankszövetség elnöke szerint az is kedvező, hogy a bankoknál nyilvántartott vállalati és lakossági hitelek minősége gyakorlatilag nem változott. Érdekes azonban, hogy míg hat évvel ezelőtt a bankok által nyújtott hitelösszeg a banki betétek hozzávetőleg 80 százalékára rúgott, napjainkban a bankok hitelállománya mintegy 150 százaléka a banki betétállománynak, vagyis a hitelezés jó részt külső forrásból valósul meg, ami a hitelintézetek számára is egyre drágul.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
3 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
7 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
2 órája
- Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat
A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.
február 27., 09:52
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban
Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.
február 26., 18:46
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47