Az anonim betétállomány háromnegyedét nevesítették

Az év első hét hónapjának adatai azt mutatják, hogy változatlan intenzitással folyik az anonim betétek nevesítése, ez év július végéig az ilyen betétállomány értékének mintegy háromnegyed részét alakították át névreszólóvá - mondta Balogh László, a pénzmosás elleni tevékenység koordinálásával megbízott kormánybiztos az MTI-nek.
A kormánybiztos elmondta: az első héthavi adatok tükrében a már átalakított 340 milliárdnyi betét után még 109 milliárd forint összegű anonim betét nevesítése van hátra. Ez év július végéig 2,1 millió betétet írtak át névre szólóvá a különböző hitelintézetek, ami az összes névre szóló és anonim betét együttes számának 38 százalékát jelentette. Az adatok azt mutatják, hogy a januári átlagosan 86 ezer forintos egy betétre jutó megtakarítás július 31-ére lecsökkent 34 ezer forintra.

Kis összegű betétek

A folyamat igazolta azt a "prekoncepciót", hogy az anonim betétek nem igazán nagy összegű megtakarítások. Az átalakított betétek átlagos értéke ugyanis 170 ezer forint volt. A nevesített 2,1 millió, előzőleg nem névre szóló betétből mindössze 3 ezer olyat találtak a hatóságok, amelyek ötmillió forint feletti megtakarításra vonatkoztak.

A kormánybiztos hozzátette: valószínűleg lassulni fog a betétek további átalakítása. Arra nem lehet számítani, hogy a teljes, nem nevesített állományt átalakítják, hiszen néhány kisösszegű "jeligés" takarék valószínűleg már elveszettnek mondható.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája