Ezeregyszáz építkezésen dolgozó munkás közül mindössze kilencről sikerült bebizonyítani, hogy feketén foglalkozatták, jelentette be hétfőn az APEH egy április 27-én végzett ellenőrzés tapasztalataira hivatkozva. Az adóhivatal és Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) munkatársai a múlt hónap végén összesen huszonkilenc építkezésen tartottak razziát, írta a Magyar Hírlap. Bár az ezeregyszáz ellenőrzött munkás közül mindössze negyvenen tudták bemutatni munkaszerződésüket, utólag a munkáltatóknak az esetek nagy részében sikerült előteremteniük a kívánt dokumentumokat.
Arra jártak, nézelődtek
Az APEH végül három cégnél talált illegálisan dolgozó munkásokat - az ezeregyszáz ellenőrzöttből összesen kilencet. Az ellenőrök beszámolója szerint a munkáltatók előre felvilágosítják a feketemunkásokat arról, hogy mit mondjanak egy esetleges razzia esetén. Soka hivatkoznak arra, hogy még csak néhány heten dolgoznak az építkezésen, így nem is lehet munkaszerződésük, míg mások azt állítják, ők nem is dolgoznak, csak éppen arra jártak, nézelődtek, írta a Magyar Hírlap.
Az sem árt, ha az APEH és az OMMF ellenőreit rendőrök kísérik; nem egyszer megesik ugyanis, hogy a feketemunkások elmenekülnek a razziázók elől. Ha valakit illegális munkán érnek, az őt foglalkoztató céget akár 200 000 forintra is megbírságolhatják, tevékenységét pedig egy tizenkét napra felfüggeszthetik. A második lebukásért harminc, a harmadikért pedig akár hatvannapos bezárás is adható.