Kártérítést fizet a Coca-Cola a Burger Kingnek

2003.08.13. 11:46
A Coca-Cola bocsánatot kért a Burger Kingtől a hamisított tesztekért, melyekkel rávette a gyorsétteremláncot, hogy Frozen Coke-ot (kólaízű jégkását) árusítson. A világ legnagyobb üdítőitalokat gyártó cége 21 millió dollárt fizet a kárért.
A Coca-Cola beleegyezett, hogy 21 millió dollárt fizessen a Burger Kingnek, miután elismerte: meghamisította azokat a teszteket, melyek később a Frozen Coke (kólaízű jégkása) gyors bevezetéséhez vezettek. Mint az Index korábban megírta, úgy vették rá a Burger Kinget a termék árusítására, hogy több száz gyereknek fizettek olyan menüt, melynek része volt a jégkása.

Feldühödött étteremtulajdonosok

A most megszületett egyezség megoldást hozott a két társaság közötti vitában. A Burger King éttermeinek tulajdonosait már korábban felháborították a Frozen Coke siralmas eladási eredményei - tudósít a BBC. A Coca-Cola azonban csak azután ismerte be a csalást, hogy egy kirúgott menedzser megvádolta ezzel a céget.

Most valamennyi üzlet, mely árusította a kólaízű jégkását, ezer dollárt, ezen felül még egy ötszáz dollárig terjedő helyreállítási összeget kap a Coca-Colától. Az üdítőitalgyártó azt is biztosítja, hogy egyetlen étterem se veszítsen az üzleten, ezért 6,4 millió dollárt fizet a Burger Kingnek a márka reklámozásáért.

A Burger King, mely a jelentések szerint tízmilliót költött a Frozen Coke piacra való bevezetésére, azzal fenyegetőzött, hogy januártól felhagy az árusítással a rossz eladási mutatók miatt.

Az ügyészség is nyomoz

Bradley Blum, a Burger King vezérigazgatója szerint az egyezség "korrekt és igazságos", így arra ösztönözte az éttermek tulajdonosait, hogy fogadják el azt. A tulajdonosok nyolcvan százalékának kell elfogadni az egyezséget, hogy életbe lépjen, ami elég jelentős arány, hiszen az Egyesült Államokban nyolcezer Burger King étterem működik.

A Coca-Cola beismerése csak a Burger Kinggel kapcsolatos jogvitát zárta le. Az atlantai ügyészségi hivatal tovább nyomoz a hamis tesztek ügyében.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében

Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.

március 25., 13:32

  • Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

március 25., 12:45

  • Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

március 25., 15:44

  • Gazdaság
Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Lejtőre kerültek az árak.

március 25., 13:56

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

március 25., 17:36

  • Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.

március 26., 09:42

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

március 25., 18:23

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén

Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén

Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.

március 26., 09:23

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

tegnap, 20:59