További Magyar cikkek
A déli parton tíz százalékos a visszaesés
Kétséges azonban, hogy a dánok és a hollandok képes lesznek-e ellensúlyozni a német látogatók miatti bevételkiesést. A déli parton június végén a tavalyi hasonló időszakhoz képest visszaesés mutatkozott a forgalomban és az év egészében mintegy tíz százalékos elmaradásra számít Halmos Gábor.
Ez nem sok jót jelent annak ismeretében, hogy 2002 kirívóan rossz év volt a magyar idegenforgalomban. Csákvári Árpád a Balatontourist forgalmának 5-6 százalékos növekedésére számít, ez azonban szerinte csak mérsékli a tavaly elszenvedett veszteségeket.
A nagy szállók forgalma is csökken
Baldauf Csaba, a Magyar Szállodaszövetség balatoni referense a belföldi vendégek gyarapodását emelte ki. A referens arra is felhívta a figyelmet, hogy némi túlkínálat van a tó körüli szálláshelyek és vendéglátók piacán. Így az alacsony színvonalú, speciális szolgáltatásokat nem nyújtó egységek minden bizonnyal lehúzhatják a redőnyt.
Várakozásai szerint idén a kizárólag a Balatonra építő nagy, minőségi szolgáltatást kínáló hotelek vendégforgalma esik ugyan némiképp, ám ez árbevételükön nem látszik majd meg. A kisebb egységeknek feltehetően ez az év is visszaesést hoz. A tó környéki, speciális szolgáltatásokat kínáló, egész évben nyitva tartó - például a gyógyturizmusra építő - szállodák forgalma eléri a tavalyit, sőt egyeseké meg is haladhatja azt.
A kispénzű fiatalok jönnek
Néhány napja kezdődött igazából a balatoni szezon, de a hossza nem változott, várhatóan idén is 35-40 napig jönnek nagyobb számban a vendégek - mondta lapunknak Verhás Attila, a siófoki Fogas étterem vezetője. Az utóbbi időben nőtt a magyarok aránya a vendégek számának változatlansága mellett, új színfoltot jelentenek a kispénzű fiatalok. A szezont befolyásoló tényezők közül az egyik legfontosabb a Balatont kedvelő országokban meghatározott szabadságolási rend, amely a Forma-1 augusztus végére tolt dátuma mellett szintén a késői szezonindulás irányába hat - vélte Verhás.
A vitorlásoknak még vonzó a tó
Teljes a telt ház az északi parti kikötőkben, az örömöt azonban beárnyékolja az alacsony vízszint - közölte Erdélyi István, a Magyar Vitorlás Szövetség balatonfüredi telepének vezetője. A vízhiány miatt egyes kikötő közeli helyeken csak vontatóval vagy erős motorral tudnak átmenni a nagyobb hajók, ami főleg a magyar vitorlástulajdonosoknak okoz nehézséget.
Nem kedvetlenedtek el ugyanakkor a kisebb hajójukat utánfutóval a Balaton-partra hozó külföldiek, ők a korábbinál is nagyobb számban jelentek meg a szezonra - mondta Erdélyi. Szabad helyet a kikötőkben csak elvétve találni, a legtöbb dokkot már év elején eladták, a telepvezető szerint a jelenleginél több kikötőt is el tudna tartani a fizetőképes kereslet.