További Magyar cikkek
Kritikus helyzet
Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke a demonstráción elmondta, hogy a MÁV Rt. és cégcsoportja kritikus helyzetbe került, a négyéves megállapodás ellenére a műszaki fejlesztések elmaradtak, miközben a vasúttársaság adóssága folyamatosan növekszik.
Elmondta, megkezdődött a nem kellően átgondolt létszámleépítés, amely a vasúti szolgáltatások színvonalát tovább csökkenti és a nem kellően átgondolt tevékenység kihelyezés, amely a költségek megsokszorozását jelentheti.
Az elnök szerint, ha nem változnak meg a jelenlegi folyamatok, akkor a nemzeti vasút működőképessége veszélybe kerül és ez a vasutasokon kívül a vasúti szolgáltatást igénybe vevő ingázó munkavállalókat, diákokat, nyugdíjasokat is sújtja. Az elnök beszédében utalt arra, hogy 2003. júniusában világossá vált, hogy a kormány vasúti reform helyett a MÁV Rt. gazdálkodási reformjára készül.
A gazdálkodási reform egyik célkitűzése a munka hatékonyságának növelése, melyet létszámcsökkentéssel kívánnak megvalósítani. A létszámcsökkentés gondolata, mértéke elfogadhatatlan, mivel ez nem a vasúti fejlesztések következményeként valósul meg - mondta Simon Dezső.
Átalakultak
Utalt arra, hogy idő közben átalakult a kormány, Csillag István helyett Kóka János lett a gazdásági és közlekedési miniszter, aki felkérte a GKM és a MÁV illetékeseit, hogy kezdjék meg a korábban felvetett kérdésekben a tárgyalásokat a szakszervezetek. A szakszervezet szerint érthetetlen és felháborító a MÁV Rt. vezetőinek az az eljárása, amely a minisztert is megtévesztve eredményként értékelte a véleménykülönbségeket összefogó memorandumot, amelyet egy reprezentatív vasutas szakszervezet sem írt alá.
A demonstrálók 12 pontos követelései között szerepel, hogy követelik a vasútról szóló kormányhatározat módosítását, az erőltetett és végig nem gondolt létszámleépítés, a tevékenység kihelyezés leállítását. Az állam mint tulajdonos biztosítsa a vasút működéséhez és a szolgáltatások színvonalának emeléséhez szükséges forrásokat.
A felolvasott követelésben szerepel továbbá, hogy tiltakoznak a vasúti rend megkurtítása ellen, és a magyar vasút maradjon a nemzeti vagyon része. A demonstrálók iparvédelmet követeltek a nagy hagyományokkal rendelkező hazai vasútépítő- és járműgyártó iparnak. Követelték továbbá a MÁV Rt.-ben és a háttériparban dolgozók létbiztonságát, a menetkedvezmény szerzett jogként való megmaradását.
Nem képviselik
A demonstrálók követelték továbbá, hogy szülessen keretmegállapodás a MÁV Rt. gazdasági társaságaiban dolgozók foglalkoztatási, bérezési, képzési, jóléti és szociális körülményeiről, a privatizáció feltételrendszeréről, s az általuk használt ingatlanok sorsának rendezéséről. Követelték továbbá vasúthoz értő vezetők kinevezését a MÁV Rt. élére, esélyegyenlőséget a vasútnak, jövőképet a vasúttársaságnak, a vasutasoknak. A MÁV Rt. szerint a dolgozók érdekeit "nem rock koncert szervezése, hanem a tárgyalások folytatása" szolgálja.
A vasúttársaság közleményében szerepel, hogy a demonstráción - a rendőrségtől kapott információ szerint - megjelent nyolcszáz fő nem képviseli az ötvenezres vasutas társadalmat, és ez azt mutatja, hogy a VSZ mögött nem áll a vasutasok többsége.
A MÁV Rt. közölte: miközben a VSZ a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium előtt "síppal-dobbal" követeli a létszámleépítés és a tevékenység-kihelyezés felfüggesztését, aközben a színfalak mögött már áprilisban aláírták a foglalkoztatáspolitikai megállapodást a leépítésről és az elmúlt hetekben intenzíven tárgyaltak a tevékenység-kihelyezésről.
A vasúttársaság szerint a VSZ-en kívül minden reprezentatív szakszervezet kifejezte hajlandóságát a tevékenység-kihelyezéssel kapcsolatos megállapodás aláírására, csupán a VSZ nem, annak ellenére, hogy a szakszervezeti kérések többségét beépítették a megállapodás-tervezetbe.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)