A netpiac.hu-tól olyan levelet kapott a Napi Gazdaság egyik munkatársa, amely szerint a rendelhető filmek karácsony előtti beszerzését nem garantálják; a szállítók tájékoztatása szerint több olyan sikerkiadvány is van, amely már a kiadás napján elfogyott. A főként szórakoztatóelektronikai termékekkel foglalkozó ebolt.hu-nál is előfordul karácsony tájékán, hogy egy-egy termékből kifogynak, de mint Mecséri Ildikó marketingvezető elmondta, azért nem ez a jellemző.
Hozzátette, hogy az áruhiány itthon nem az online-áruházak specialitása, a karácsonyi bevásárlási lázban a hagyományos üzletekben is hiánycikké válik egy-egy termék. Mecséri szerint a magyarázat egyszerű: a dvd-k esetében a kiadók a nagyobb piacokra koncentrálnak, és természetesen oda szállítanak, ahol több terméket képesek eladni. Annak ellenére, hogy ebben az évben erőteljesen növekedett az online értékesítési piac, Magyarország továbbra is kicsi szereplője az új kereskedelmi formának. A nagy áruházláncok ezzel szemben nem panaszkodtak a gyatra dvd-ellátásra, ám ezek a cégek jó előre hatalmas mennyiségű kiadványt kötöttek le, olyannyira, hogy a slágerfilmeket akciósan is képesek árulni.