Tényleg el lehet kerülni a pénzszórást?

Két kérdést tett fel a Portolio.hu a piaci elemzőknek a kormányzat közpénzügyi csomagjáról, amely a költségvetési hiány (és kiigazítások) újratermelődését hivatott megakadályozni.

A két kérdés így hangzott:

1. Mennyire szolgálná jelenlegi formájában a törvénycsomag a költségvetési stabilitást? (0 - semennyire, 10 - teljes mértékben)

2. Mennyiben tekinthető komolynak a kormányzat deklarált szándéka? (0 - semennyire 10 - teljes mértékben)

Nem nagyon tűnik elkötelezettnek a kabinet

Kezdjük az eredményekkel, amit a cikkben található ábra is szemléltet. A felmérésre 17 elemző válaszolt. A szabályok szakmai megítélése (1. kérdés) kapcsán nem kapott rossz osztályzatokat a kormányzat. Az értékelések - egy darab 10-es osztályzat mellett - 5 és 8 pont között szóródtak, így a konszenzus (medián) 7 pont lett. (Az átlag 6,8 pont volt, a szórás 1,5 pont.)

Jóval több kételyt fogalmaztak meg a kormányzati elhivatottsággal kapcsolatban a közgazdászok, ami arra utal, hogy a gazdaságpolitika hitelessége továbbra sem állt helyre. Az osztályzatok konszenzusa 6 pont lett. Ez első pillantásra ugyan nem sokkal kisebb, mint az első kérdésre adott 7 pont, ám a kérdés jellegéből következően sokkal rosszabb eredménynek számít. Itt ugyanis az elkötelezettséget próbálták felmérni a válaszadók a tízes skálán, a pontszám tehát leginkább úgy értelmezhető, hogy "hisszük is, meg nem is, de legalábbis erős kétségeink vannak".

A bizonytalanságot mutatja, hogy két elemző nem is vállalkozott ennek megítélésére, illetve, hogy a válaszok szórása is nagyobb volt (1,9 pont - 2-től 8 pontig születtek osztályzatok). Ráadásul amennyiben a konszenzus alatt nem a mediánt, hanem az átlagot értenénk, még rosszabb eredmény születne: 5,4 pont.

Szép szándék, szakmai kérdőjelekkel

Az elemzők közül többen már magát a kezdeményezést is üdvözölték. "Minden fanyalgás ellenére rendkívül pozitívnak tartom, hogy a költségvetési egyensúly fontossága tudatosult legalább némely politikai szereplőkben annyira, hogy lépéseket tegyenek a kérdés alkotmányos szintre emelése érdekében. A fenntarthatóság ugyanis a társadalmi igazságosság egyik szempontja: nemcsak a jelen jómódú és kevésbé tehetős, alkalmasint leszakadó társadalmi rétegeinek a problémáival kell foglalkozni, hanem arra is kell vigyázni, hogy a jelen generációk ne az eljövendő generációk kárára gazdagodjanak. Sok millió magyar sorsárról van szó. Közülük tízmillió most él, a legtöbben azonban még meg sem születtek. Róluk szól ez a jogszabály", értékelte a kezdeményezést az egyik közgazdász.

"A politikai ciklusok által érzékenyen érintett fiskális politika megregulázásában fontos szerepet tölthetnek be a szabályok, ezt nemzetközi példák is igazolják. Minden olyan újítással érdemes próbálkozni, amely a javulás lehetőségét hordozza magában."

Igaz, volt elemző, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon nehéz nem egyensúlyi környezetben hosszú távra érvényes fiskális szabályokat alkotni. "Rossz hozzáállásnak gondolom, hogy most akarunk hosszú távú szabályokat kialakítani, amikor nincs mögöttünk egyetlen év sem, amikor egyensúlyi növekedést tudnánk felmutatni. Ha lenne legalább 3, de inkább 5 évünk egyensúlyi növekedéssel, elő lehetne venni a témát, különben szerintem felelőtlenség. Addig feltételes szabályokat kellene kialakítani", írta a legkritikusabb szakértő, igaz, véleményét a többiek pragmatikus okok miatt nem osztották.

Még mindig jobb ez

Mindezzel együtt fogalmazódtak meg szakmai kritikák a javaslattal kapcsolatban. Ezeket alapvetően négy észrevétel köré lehet csoportosítani. Az elemzők (1) hiányolták a felállítandó hivatal teljes függetlenségét, illetve azt, hogy (2) a választásokig nem áll fel minden ellenőrzési funkció. További észrevétel volt, hogy (3) kevesellték és nehézkesnek találták a költségvetés borulásakor alkalmazandó szankciókat, és ezzel összefüggésben (4) hiányolták a kiadási szabályokat.

"Jobb lenne, ha a hivatalnak vétójoga lenne, és nem politikusok jelölnék az elnököt. Szerintem nem probléma az adósságszabály-alap, de az automatikus fékeknek a kiadásokat kellene érinteni", mondja az egyik szakértő, akihez többen csatlakoztak: "Úgy látom, a törvényjavaslat nem szól elégséges szinten a lehetséges szankciókról. Amulasztásos alkotmánysértés nem elég fenyegető a politikusainknak", illetve "mindenképpen jobb a semminél, de (1) a fokozatosan életbe lépő korlátok miatt maradtak kiskapuk 2010-ig; (2) a korlátok hosszú távú gazdaságpolitikai szempontól nem átgondoltak (pl. kontraciklikusság); (3) a tanács függetlenségének megteremthetősége már most kétségesnek tűnik."

Még két szakmai észrevételre érdemes felhívni a figyelmet. Egyrészt többen is jelezték, a költségvetési szabályok önmagukban nem oldják meg az egyensúlyi problémákat. "Ameddig konkrét lépések nem születnek, a piac a deficit növekedésére fog számítani a ciklus utolsó két évében, függetlenül attól, mi van a konvergenciaprogramban. A csomag ezen javíthat, de a költségvetés kiadási oldalának további jelentős reformja nélkül az is kevés lesz." Hasonlóképpen fogalmaz egy londoni elemző is, aki szerint a jövedelemi és a kiadási oldal korrekciója nélkül vagy a költségvetés, vagy annak szabályai buknak el rövid idő alatt, miután utóbbiak a reformok hiányában haszontalan és érzéketlen zubbonynak bizonyulnak.

A másik érdekesség, hogy az elemzők így is többre értékelik a kormányzati terveket, mint az ellenzék ellenvetéseit.

"Szerintem az az érv az új törvénycsomag ellen, hogy a jelenlegi keretrendszer is lehetőséget adhatna a stabilitásnak, ha komolyan vennék, nem jó, hisz a gyakorlat azt mutatja, nem működött", írja egyikük, majd hozzáteszi: "A hivatal felállításának költsége valóban magasnak tűnik, de kicsit demagógiának tartom a riogatást ezzel, ismerve, mennyit ad a költségvetés az állami vállalatok kontrollálatlan támogatására, és mennyit lehetne egy hatékony hivatallal megspórólni."

Erős kételyek

Amikor a politikusok saját költekezési vágyaikat kívánják korlátok közé szorítani, mindig felmerül a gyanú, hogy nem teljesen őszinte a szándék, hanem csupán a politika napi verbális ökölharcának részéről van szó. Ezzel kapcsolatban egészen eltérő vélemények születtek, néhányat idézünk.

"Az egész ügy olyan, mint az euróbevezetés célja 2001-2006 között. Részletesen elemeztük, vitatkoztunk róla, majd a politika felhasználta eszközként a költségvetési lazítás elkendőzéséhez."

"A kormány szándéka a szememben komolynak látszott, a színfalak mögött folyó ötpárti egyeztetések ígéretesnek tűntek. Azt viszont nem egészen értem, miért kellett idő előtt bedobni a nyilvános politikai cirkusz porondjára. Persze lehet, hogy jó szándék vezérelte a kormányt (például nem akarta, hogy az ellenzék felpuhítsa a javaslatot), de erről nincsenek megbízható információink."

"A kormányzat valószínűleg komolyan gondolja, az egyes frakcióban ülő politikusokról viszont érdekes lenne tudni, mit gondolnak." Erre rímel az a vélemény is, amely szerint "a kormányfő abszolút komolyan gondolja, a pénzügyminiszter most komolyan gondolja, aztán a választásokkor meglátjuk, hogy ő vagy az utóda mit gondol. A koalíció pártjai talán komolyan gondolják, de azt természetesen senkinek nem szabad elhinnie, hogy 2009-ben és 2010-ben is komolyan fogják gondolni. Hacsak nem lesz éppen tőkepiaci turbulencia, ami elég stresszt okoz a döntéshozókban ahhoz, hogy a választások előtt ne kezdjenek fiskális ámokfutásba."

Kinek is jó?

"Komolyan érdeke a kormánynak a következő választás előtt, hogy egy független intézmény hitelesítse, hogy a 2002-2006-os ciklustól eltérően ezúttal tényleges a hiány csökkenése. Az ellenzéknek ugyanezért nem érdeke. A kormány furcsa helyzetbe kerül, ha nem lesz ötpárti megállapodás, mivel a történtek után nehezen engedheti meg magának, hogy a javaslatcsomagban lévő szabályoknak ne tegyen eleget saját önszántából, akkor is, ha nem fogadják el a törvényt."

"A motivációk bizonyára eltérőek a kormányzaton belül (lehet, hogy van, aki a Fidesz ígéreteinek ellehetetlenítését látja benne 2010-re, de azt sem tartom kizártnak, hogy a miniszterelnök tényleg komolyan gondolja). Összességében úgy látom, elsősorban a részletekben kevésbé elvesző külföldi befektetők kedvében igyekeznek járni, végül is a kockázatiprémium-csökkenéssel is lehet egy kis költségvetési mozgásteret nyerni".

"A politikai hatalomért, a választási győzelemért folyó szakadatlan harc egyelőre reménytelenné teszi a társadalmi-politikai konszenzust a költségvetési egyensúly és a hosszabb távú gazdasági stabilitás érdekében. Konszenzus hiányában az a szemlélet átalakító munka sem hajtható végre a politikai pártok szavazói körében, amely a társadalmi felelősséget, az adózó állampolgár civil tudatát egyáltalán megteremtené vagy erősítené. Ugyanakkor az is igaz, hogy az átmenet során eddig elmulasztott feladat az elmúlt egy esztendő társadalmi-politikai-gazdasági sokkjai hatására lassan napirendre került."