Veres két hónapra is elvárja a jogtalan adót
További Magyar cikkek
Magyarország be fogja tartani a konvergencia-programban rögzített deficitet, így a hiány nem lesz több a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékánál, mondta a pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány jövő heti ülésén fog dönteni az elvárt adó miatt kieső bevétel pótlásáról, fogalmazott Veres János.
Veres: két hónapra elkérik
A pénzügyminiszter azt leszögezte, hogy a kieső adóbevételt nem az államháztartási tartalék terhére fogják visszapótolni. Arról nem beszélt, hogy az Ab döntés pontosan mekkora kiesést jelent a költségvetésben. Az Index számításai szerint – a társaságok előző években elért adózás előtti eredményei alapján – a büdzsé 50-55 milliárd forintra, vagyis a GDP mintegy 0,2 százalékára rúgó bevételt várt ettől az adónemtől.
A miniszter ezt nem erősítette meg, azt viszont leszögezte: mivel az adónemet február végén, a kihirdetés időpontjával minősítette a taláros testület alkotmányellenesnek, az első két hónapra az adóelőlegnek teljesülnie kell. Ha helytállóak az 50-55 milliárd forintra vonatkozó becslések, akkor ez 8-9 milliárd forintnyi adóbevételt jelent, valamint azt, hogy a költségvetésbe 40-45 milliárd forintnyi összeget kell visszapótolni.
Elemzők szerint az elvárt adó bukása tovább növelte annak valószínűségét, hogy januártól minden magántulajdonban lévő lakásra kiterjedő ingatlanadót vezethetnek be. Az ingatlanadóból ugyanis az eddigi számítások szerint nagyjából 60 milliárd forintnyi, tehát a kieső elvárt adó mértékével körülbelül megegyező mértékű adóbevételre számíthat a költségvetés.
Fidesz: akár kamatostul is visszaadhatnák
A nagyobbik ellenzéki párt ugyanakkor azt javasolja, hogy a vállalkozásoknak már az első két hónapra se kelljen megfizetniük az alkotmányellenesnek minősített adó előlegét. A Fidesz azt javasolja, hogy az adót az első két hónapra már ne kelljen befizetnie annak, aki eddig nem fizette be, míg a többieknek térítse vissza a kormány a befizetett adót – jelentette be Varga Mihály, a pát alelnöke szerdán. Az alelnök azt is közölte: ha a kormány nem teszi meg a szükséges lépéseket, a Fidesz fogja javasolni az adó kamatos visszatérítését.
Nem felel meg a közteherviseléssel kapcsolatos előírásoknak
Az Ab kedden minősítette alkotmányellenesnek a Gyurcsány-csomagnak ezt az elemét. Eddig kilenc törvényt vizsgáltak, ebből hat megfelelt az alaptörvény előírásainak, három viszont nem. A taláros testület szerint az elvárt adó a társasági adóalanyok nyereségét adóztató jövedelmi típusú adó, amely nem felel meg az Alkotmány közteherviseléssel kapcsolatos előírásából és az Ab korábbi határozataiban már megfogalmazott követelményekből levezetett alkotmányos mércének.
Az Alkotmánybíróság úgy értékelte, hogy az elvárt adó nem áll közvetlen összefüggésben az adófizetésre kötelezett adóalanyok tényleges jövedelmi-vagyoni viszonyaival, ezektől függetlenül ír elő ténylegesen meg nem szerzett jövedelem után adófizetési kötelezettséget. A határozat azt is kiemelte, hogy az elvárt jövedelmet adóztató adó olyan megdönthetetlen törvényi vélelem, amellyel szemben a törvényalkotó nem tette lehetővé az ellenbizonyítást.