Egy évvel ezelőtt az arány még 50 százalék volt. "Aki befektetni akar, az a jelek szerint más helyszínek után néz a térségben: vonzó alternatívaként kínálkozik Szlovákia, Csehország és főként Szerbia" - írta Kaps.
Növekvő költségek és szakemberhiány
A magyar gazdaság problémái közé sorolta a FAZ tudósítója a költségek jelentős emelkedését, amelyeket már nem lehet a termelékenység növelésével ellensúlyozni. A gondok másik forrása a súlyosbodó szakemberhiány.
A kamara jelentése leszögezi: a német beruházók tartózkodásának nincs köze az áprilisi választásokhoz vagy a hatalmi viszonyokhoz. Kritikus megjegyzések ugyanis már korábban is hallhatók voltak.
A német cégek mindenekelőtt az adók és illetékek mérséklését, valamint az oktatási és az egészségügyi rendszer korszerűsítését várják az új kormánytól. A magyar oktatás ugyanis sok esetben nem veszi figyelembe a piac igényeit, így a cégeknek hatalmas összegeket kell fordítaniuk alkalmazottaik kiképzésére.
Nem bánták meg
A DUIHK felmérése szerint a kedvezőtlen körülmények dacára a megkérdezett német befektetők közül szinte senki sem bánta meg, hogy Magyarországon ruházta be tőkéjét.
Jó 80 százalékuk változatlan formában ruházna be ismét, 16 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy korábban, nagyobb tőkével és jobban összpontosítva kellett volna megjelennie a magyar piacon.