Akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható lesz az a munkaadó, aki nem fizeti be a feketén, tehát munkaszerződés nélkül vagy színlelt szerződéssel foglalkoztatott alkalmazottja után a közterheket - mondta Batiz András a feketemunka visszaszorításával kapcsolatos, szerdán a kormány elé kerülő Btk-módosítási elképzeléseket ismertetve.
A kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kabinet a mainál szigorúbb ellenőrzéssel és komolyabb büntetéssel üzen hadat a feketefoglalkoztatásnak, így akarja rákényszeríteni a munkáltatókat arra, hogy legálisan alkalmazzák munkavállalóikat.
Mibe kerül a fekete?
A Btk. tervezett módosításának célja, hogy az adócsalással azonos legyen a feketefoglalkoztatás megítélése. A büntetés mértéke a be nem fizetett adók és járulékok együttes összegéhez igazodna. Ha ez az összeg ötvenezer és kétszázezer forint közé esik, a büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés; kétszázezer és kétmillió forint között három évig terjedő szabadságvesztés, kétmillió és ötvenmillió forint között egytől öt évig terjedő, efölött pedig akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
Batiz András elmondta azt is: a kormány szerdán tárgyalja a foglalkoztatási csomag pontos menetrendjét, azt, hogy milyen intézkedéseket milyen határidőkkel tesznek meg. Szerepel a kormányülés napirendjén a felnőttképzéssel kapcsolatos törvény és a foglalkoztatás elősegítéséről, valamint a munkanélküliek ellátásáról szóló jogszabály módosítása is.