"Ferihegyen szombat hajnaltól teljesen zavartalan a forgalom, a 2A és a 2B terminál után 4 órától az egyes is megnyitott" - mondta el a Budapest Airport (BA) szóvivője.
"A repülőtér forgalma visszazökkent a normális kerékvágásba, a következő napokban is a sztrájkot megelőző normális munkarendre lehet számítani, azaz a fapados járatok az 1-es terminálról, a schengeniek a 2A, a nem schengeniek pedig a 2B-ről indulnak" - tette hozzá Szollár Domokos.
A szóvivő azt tanácsolta az utazni kívánóknak, hogy a szokásos módon járatindulás előtt másfél-két órával érkezzenek a repülőtérre, a tengerentúli járatoknál pedig két és fél órával hamarabb.
Több mint két hete sztrájkolnak
A ferihegyi repülőtéren a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), valamint a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) december 10-étől hirdetett meg határozatlan idejű munkabeszüntetést, miután nem tudtak megegyezni a munkáltatóval a kollektív szerződés, a kiszervezések, a pótlékok, a munkarend és a létszám kérdésében, december 23-án 22 órától azonban átmenetileg szüneteltetik a sztrájkot.
A két szakszervezet korábban közleményben tudatta: a karácsonykor utazni vágyók érdekében, illetve amiatt döntöttek a sztrájk rövid szüneteltetéséről, hogy konstruktívabb hozzáállásra ösztönözzék a Hochtief-Budapest Airport (BA) vezetőségét.