Megint erős a forint
"Semmi sem olyan forró, mint amilyennek elsőre látszik" - kommentálta a forint további erősödését a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. Duronelly Péter ezzel arra utalt, hogy az utóbbi időben túl sokan számítottak a forint gyengülésére. Számos esetben megfigyelhető, hogy amikor csaknem mindenki ugyanarra számol, annak épp az ellenkezője következik be. Szerinte ez történt most is. A forint múlt csütörtök késő délután hirtelen erősödni kezdett, a jegyzések két nap alatt majdnem öt forinttal jöttek lejjebb.
Vonzó régió
Duronelly szerint a mostani váratlan forinterősödésben szerepe lehetett annak, hogy a külső környezet túl gyorsan változott: az amerikai hosszú oldali hozamok néhány nap alatt érdemben estek.
Nemcsak a magyar, hanem a régió többi piaca felé is visszafordultak a befektetők, a lengyel állampapír-piacon is jelentős hozamcsökkenés következett be néhány nap alatt. A szakértő szerint "sokkal nehezebb és göröngyösebb a forint gyengülése, mint arra sokan számítanak", majd hozzátette, hogy az elkövetkezendő napokban 249-251 közötti árfolyam jöhet szóba.
A forint árfolyamát még a délután megjelenő államháztartási adat is befolyásolhatja.