Még mindig van erő a forintban
A 252,50-es reggeli szintről kora délutánra sok kisebb töréssel 253,50-ig is elment az euró ára. A forint ezután meredeken erősödni kezdett. Fél ötkor a reggelinél is erősebb, 252,20-as szint környékén születtek a kötések, de volt olyan tranzakció is, amelyben elég volt 251,60 forintot adni az euróért. Ilyen erős forint utoljára az idén január-fenruárban volt, azaz újabb, immár 11 hónapos csúcsról beszélhetünk.
A régiós devizákkal mozgott együtt a magyar pénz - mondta az Indexnek Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője. Szerinte a feltörekvő piacoknak kedvező hangulat áll az eerősödés hátterében. A zloty és a szlovák korona is hasonló pályát írt ma le. A reggeli erős kezdés után kismértékű gyengülés jött, majd délután erősödés, amely a forintot és a zlotyt a reggeli szintnél is erősebb árfolyamig repítette.
Látszik, hogy a kedvező hangulat miatt naponta 10-30 fillért tud erősödni a forint. Az, hogy milyen szinteket sikerül még átlépnie - 252, esetleg 250 -, azon múlik, meddig tart a mostani rali. Ezt nem lehet megjósolni - fejtegette Török Zoltán -, aki szerint valószínűsíthető, hogy előbb jön a korrekció, mint hogy elérnénk a 250-es euróárat.
A jövő évet várhatóan gyengülő árfolyampályával kezdjük, az év első hónapjaiban 260 forintig is visszakúszhat az euró ára.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Az amerikaiak feketelistájára került a debreceni akkugyárat építő cég
A CATL reagált is a hírre.
január 7., 09:50
- Gazdaság
Lecsapott az MNB, több tízmilliós bírságot szabott ki két bankra is
Pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságokat találtak.
január 7., 10:46
- Gazdaság
Tovább nyögi a kínai valuta Donald Trump fenyegetését
16 havi mélypontra zuhant a kínai jüan értéke.
január 7., 11:32
- Mindeközben
A Ridikül új háziasszonya őszintén vallott a kamaszkoráról: Rengeteg megaláztatás ért, de ezek tettek azzá, aki ma vagyok
tegnap, 22:00
- Címlapon
Hazaárulózó, brüsszelező és putyinozó kampány után dől el az év első választása
Barátságosnak egyáltalán nem nevezhetők a kampányok.
2 órája
- Gazdaság
Nagy Márton: Ezzel fogjuk fellendíteni a gazdaságot
Új szövetséget ajánlunk – jelentette be a miniszter.
január 7., 12:03
- Gazdaság
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt
Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.
január 7., 07:00
- Gazdaság
Reagált a kormány a cikkünkre: 369 százalékkal nőtt a háztartások vagyona
Összesen 90 355 milliárd forintról van szó.
január 7., 14:25
- Címlapon
Robert Fico keményen odaszúrt Volodimir Zelenszkijnek: Járja Európát, koldul és zsarol másokat
2 órája
- Gazdaság
Jelentős különbségek, így alakult a bérek helyzete Magyarország-szerte 2023-ban
A GKI kimutatása szerint kiábrándító változás zajlott a reálkereseteknél.
január 7., 16:43
- Gazdaság
Orbán Viktor autójában csak gázpedál van, ám Matolcsy Györgyék megtalálták a féket
A GDP-adatokon látszódhat, ám a valóságban külföldön köthet ki a profit.
január 5., 16:05
- Mindeközben
Barta Sylvia: Annak idején egyikünk sem számított arra, hogy egy csapásra megismer minket az ország
tegnap, 18:30
- Címlapon
Máris megvan a Los Angeles-i bűnbak, keresztre feszítik a tűzvész miatt a polgármestert
Karen Bass jelentősen visszavágta a tűzoltóság költségvetését, a tragédia előtt pedig elutazott.
tegnap, 19:36
- Címlapon
Jót tehet a kormánypártoknak ez a vasárnap, de helyesen döntött-e a legnagyobb ellenzéki párt?
Tolnában előre lefutottnak tűnik a választás.
tegnap, 17:17
- Gazdaság
Így lehetne egész Magyarország egyetlen metropolisz
A jövő városai hatalmas versenyt futnak a tehetségekért és élhetőségért.
január 5., 20:20
- Gazdaság
Váratlan fordulat állhat be Donald Trump vámtervezetében
Donald Trump álhírnek nevezte a The Washington Post állításait.
január 6., 16:34
- Gazdaság
Míg Orbán Viktor nyaral, a kormány 2,5 milliárd euró mozgatásáról döntött
Nagy érdeklődés mellett bonyolítottak le sikeres eurókötvény-kibocsátást.
január 8., 06:18
- Gazdaság
Fontos határidőre figyelmeztet a kormány, elzárják a pénzcsapot
Az energiaügyi tárca ezzel világos képet kap a valós forrásigényekről.
január 8., 11:05
- Gazdaság
Beteljesült a kormány ígérete, Orbán Viktor szerint most „a melós fiatal csávók” jönnek
A kormány szerint 500 milliárd forint mozdul meg.
január 6., 18:58
- Gazdaság
68 éves mélypont, amely jól tükrözi az európai autóipar vesszőfutását
Európai szintű demonstráció készülődik Brüsszelben.
január 6., 15:19
- Gazdaság
Csillagászati összegű befektetésre készül Donald Trump milliárdos arab barátja
Korábban jól járt Elon Muskkal is a közel-keleti milliárdos.
január 8., 09:14
- Címlapon
A nyílt utcán lőtték fejbe az új kormány fegyveresei az Aszad-rezsim egyik leghírhedtebb szekértolóját
Állítólag rosszindulatú biztonsági jelentéseket írt, amelyek több ember bebörtönzéséhez vezettek.
2 órája
- Címlapon
Már 2025 elején megnyitná első üzletét a Mere Magyarországon
Negyedszerre módosult a nyitás tervezett dátuma.
37 perce
- Gazdaság
Íme a világ tíz legbefolyásosabb városa, Dubaj is a listán
A Global Power City Index közzétette felmérését.
január 6., 06:37
- Gazdaság
Rossz hírünk van az autósoknak: tovább emelkednek az üzemanyagárak
Megint a forint a ludas.
január 6., 10:56
- Mindeközben
Így nézett ki fiatalon a Házasság első látásra Szabolcsa, már akkor sem szűkölködött az izmokban
tegnap, 11:00
- Gazdaság
Építőipari szereplők, figyelem: csúnyán bűnhődik, aki nem tesz eleget az új szabálynak
A határidő január 15., 150 ezer vállalkozást érint, mutatjuk, mit kell teljesíteni.
január 6., 08:48
- Gazdaság
Donald Trump teljesen kifakadt, oda a forintcsoda
Jöhet a keményvonalas vámpolitika.
január 6., 13:36
- Gazdaság
Kíméletlen adat érkezett a magyar háztartások anyagi jólétéről, uniós szinten borzasztó a helyzet
Az európai uniós statisztikák szerint az összes szomszédos országban jobb a helyzet.
január 6., 11:14
- Gazdaság
Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye: a GVH tiszta vizet öntött a pohárba
Magánéleti szempontok, feljelentések, helyszíni kutatások és rajtaütések nyomában.
január 6., 06:00
- Címlapon
Nem mindennapi szakmába vágott bele a történelmet író magyar olimpikon
Kónya Ádám számára 15 éves diákként Ausztriában nem lehetett opció a futás, most a harmadik olimpiai részvételért küzd.
2 órája
- Címlapon
Távoli ismerőseink orvosolhatják az év elején ránk leselkedő veszélyt
Egy magyar kutatás szerint a kapcsolati háló lehet a kulcs.
1 órája