Bízik a szebb jövőben a GKI

2007.12.27. 11:57
A kormány a jövő évre 2,8 százalékos, a GKI Gazdaságkutató Zrt. pedig 3,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az idei 1,7 százalékos ütem után. A GDP-növekedés üteme tehát a rendkívüli okokból is alacsony 2007. évihez képest számottevően élénkül, de a régió többi országához képest szerény marad, hangsúlyozza a kutatóintézet.

A gazdasági élénkülés egy része valójában a 2007. évi agrárzuhanás automatikus ellentéte: ebben az ágazatban a 2007. évi 10-15 százalékos visszaesés után 2008-ra átlagos időjárás esetén 10 százalékos növekedés feltételezhető. A GKI az Erste Bank közreműködésével készült előrejelzésében úgy látja, a közösségi szolgáltatásokban ugyan még mérséklődik a GDP, de már az ideinél kisebb ütemben. A mezőgazdaságon és a közszolgáltatásokon kívüli üzleti szektorok együttes teljesítménye idén több mint 3, jövőre közel 5 százalékkal nő.

Az ipari termelés - az európai konjunktúra enyhe lassulása miatt - a 2007. évinél kissé lassabban, körülbelül 8 százalékkal emelkedik, de így is az ipari export marad a gazdasági fejlődés fő húzóereje. Az építőipari termelés lényegesen élénkül. Továbbra is gyors növekedést várható a belföldi turizmusban, a tranzitszállításokban és az üzleti szolgáltatásokban. Minimálisan, de emelkedik a kereskedelem értékesítése is. Így összességében 3,5 százalékkal nő a GDP. Emlékeztetőül: a jegybank mindösszesen 2,4 százalékos bővülésre számít a kormány 2,8 százalékos várakozásával szemben.

Az infláció az emelkedő világpiaci energia-, nyersanyag- és élelmiszerárak ellenére 2008-ban jelentősen mérséklődik, mivel a költségvetési konszolidációs lépések egyszeri áremelő hatása már nem jelentkezik. A kutatóintézet arra számít, hogy az élelmiszerek ára jövőre is közel 10 százalékkal emelkedik (az év végére azonban 6,5 százalék körülire lassul). A háztartási energiahordozók ára 7-8 százalékos mértékben növekszik. Mérséklődik a tartós fogyasztási cikkek árszintje, stagnál a ruházati termékeké. A 2007. évi magas szinthez képest csak kevéssé emelkedik az üzemanyagok ára. A bérek emelkedésétől kissé elmarad, de az átlagosnál gyorsabban nő a szolgáltatások ára.

Így az infláció az idei év végére várható 7 százalék körüli szintről 2008 végére 4 százalékra mérséklődik, s az év egészében 5 százalék körül alakul. Ennek bizonytalansága a világpiaci hatások miatt a szokásosnál is nagyobb.

A jövedelmek növekedése 2008-ban nominálisan lassul, a fehéredés folytatódik. A bruttó keresetek a versenyszférában 7,5 százalékkal, a költségvetési szektorban 6,5-7 százalékkal emelkednek. Így a reálbér a gazdaság egészében hozzávetőleg 1 százalékkal emelkedik. Ezen belül a költségvetési szektorban alig több mint fél százalékkal, a versenyszférában másfél százalékkal nő.

Az adóelkerülés további mérséklődését is figyelembe véve - amit főleg az egészségügyi szolgáltatások járulékfizetéshez kötése kényszerít ki - ez csak 0,5-1 százalékos valós reálkereset-növekedést jelent az üzleti szférában, a 2007. évihez hasonlóan közel azonosat a közszféráéval.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

2 órája

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

1 órája

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

35 perce

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

5 órája

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha

A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha

Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.

21 perce

  • Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?

Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?

Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.

4 órája

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33