Csak nyáron vesz lendületet a gazdaság

2008.03.03. 07:32
2008-ban a magyar gazdaság kijön a 2007. évi "gödörből", az első fél-, s különösen negyedév növekedése azonban még minimális lesz – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. az Erste Bank együttműködésével készített előrejelzésében. Az infláció csak nehezen lassul, a belső és külső egyensúly azonban jelentősen tovább javul, s a reálkeresetek, ha igen szerényen is, de emelkednek.

A gazdasági növekedés a 2007. évi nagy lassulás után 2008-ban érezhetően emelkedik, de szintje így is messze elmarad a velünk együtt csatlakozott új EU-tagállamokétól. Ráadásul az első negyedévben még ez sem lesz érzékelhető. Az agrárszféra 2007. évi, időjárási okok miatti nagy visszaesésének "automatikus" ellentételeződése ugyanis csak a nyári hónapoktól lehetséges.

Minden a nyárra vár

A közszolgáltatások csökkenése tavaly az első negyedév után lett markánsabb, így a bázis még viszonylag magas. Hasonló a helyzet a kiskereskedelemben, ahol a tavalyi első negyedévében még kissé emelkedett is a forgalom volumene. Az építőipar fellendülését segítő EU-támogatások hatása is inkább csak a nyár elejétől várható. Ugyanakkor az iparban a romló európai konjunktúra alapján egyelőre a tavalyi utolsó hónapok 5-6 százalékos növekedéséhez hasonló dinamika feltételezhető, a belföldi, főleg beruházási kereslet növekedése csak részben tudja ellensúlyozni az exportlehetőségek beszűkülését. Így is az ipari export marad a gazdasági fejlődés fő húzóereje.

Továbbra is a viszonylag kedvező, eddigi dinamika várható az üzleti szolgáltatások többségében. A szállítási ágazat aligha tudja megismételni a tranzitforgalom 2007. évi gyors bővülését (ami részben Románia és Bulgária 2007. évi EU-csatlakozásának volt a következménye), miközben a várhatóan nagyobb mezőgazdasági termés növekvő belföldi szállítási igényt támaszt. A pénzügyi szektorban az EU-támogatások társfinanszírozása jelent új piaci lehetőséget.

Lassabban nő az export

A kivitel marad a gazdaság egyik húzóereje, lendülete azonban a romló európai konjunktúra és a tavalyi rossz mezőgazdasági termés miatt lassul. Az import dinamikája viszont alig mérséklődik, ami a beruházások élénkülésének, a fogyasztás kezdődő emelkedésének és a cserearányok némi romlásának a következménye. Az áruforgalmi deficit évek óta tartó csökkenése megáll, sőt kissé emelkedhet is, mértéke azonban nagyon alacsony. A szolgáltatások külkereskedelmi aktívuma szerényen tovább emelkedik. A jövedelmi mérlegben viszont növekvő deficit várható. Így a folyó fizetési mérleg hiánya nagyjából változatlan, 5 milliárd euró körüli marad. A 2007-től rendelkezésre álló EU-s támogatási lehetőségek egy részét 2008-ban már elkezdjük felhasználni, miközben még az előző időszakról áthúzódó jelentős összegek kifizetésére is sor kerül. Így a nemzetgazdaság külső finanszírozási igénye 3,2 milliárd euróra, a GDP mintegy 3 százalékára mérséklődik.

Erős lehet a forint

Az infláció 2007 utolsó hónapjaiban gyorsult, főleg az emelkedő világpiaci energia-, nyersanyag- és élelmiszerárak következtében, amit a rossz hazai agrártermés csak fokozott. Idén ezek a tendenciák továbbra is érvényesülnek, de a költségvetési konszolidációs lépések egyszeri áremelő hatása már nem jelentkezik. Így az infláció a 2007. végi 7,4 százalékról 2008 elején csak lassan csökken - januárban 7,1 százalék volt -, éves átlagban 6 százalék körül lesz, de a decemberi mérték már 4,5 százalék körül lehet. A forint idén a sáveltörlés bejelentéséig érezhetően gyengült, azóta jelentősen erősödött. Éves átlagban 253 forint körüli euróárfolyam várható, jelentős spekulációs ingadozás mellett.

A jövedelmek növekedése 2008-ban nominálisan kissé lassul. A bruttó keresetek a versenyszférában 8%-kal, a költségvetési szektorban mintegy 7%-kal emelkednek. Így a reálbér a gazdaság egészében kb. 0,5-1%-kal emelkedik, de ezen belül a költségvetési szektorban lényegében stagnál.