Gaskó: A sztrájk nekünk ujjgyakorlat

Hány vonat jár ma?

Sajnos, ezt nem tudom megmondani, miután eddig még nem sikerült megállapodni az elégséges szolgáltatásokról. De nemcsak én, senki sem tudja, még a MÁV sem.

Attól, hogy nem sikerült megállapodni, a VDSZSZ még nem mondhatná azt, tudja garantálni bizonyos számú vonat menetrend szerinti leközlekedtetését? Hiszen a 2000-es monstre sztrájk idején is megállapodtak a szakszervezetek, hogy elégséges szolgáltatások híján is közlekedtetnek egy adott számú vonatot.

Ez a MÁV feladata. De persze ha bármennyi vonatban, egyben, százban, kétszázban, egészen olyan négy-ötszázig naponta, meg tudnánk állapodni, akkor ezt a maximum négy-ötszáz vonatot a MÁV meghirdetné, az utasok tudnák használni, és ez kiszámítható vasúti közlekedést biztosítana. A 2000-es sztrájk idején sem a szakszervezetek indítottak vonatokat, akkor is a munkáltató közlekedtette őket. A szakszervezetek bejelentették, milyen vonatokat támogatnak, és azok közlekedtek.

Erre most nem lett volna esély, annyira távol voltak egymástól az álláspontok?

Annyira. A teljes vonatmennyiség leközlekedtetésére vonatkozó munkaadói igényből látszik, hogy nincs komoly megállapodási szándékuk.

A MÁV szerint tegnap estig 760 vonat közlekedett. Ezt nem érzik kudarcnak annak fényében, hogy a VDSZSZ 360 és 450 vonat közötti mennyiséget akart indítani?

Ha voluntaristák vagyunk, akkor igen. De ha rutinosak vagyunk, akkor visszakérdezünk, hogy ebből mennyi közlekedett le menetrend szerint, amire az utasok számíthattak, amit elérhettek. Erre a válasz nyilván egy nagyon alacsony szám. Nem is tudom, akár egy vonat közlekedik-e menetrend szerint. Ennek így semmi értelme nincs azon kívül, hogy a MÁV elmondhassa önöknek, hány vonat közlekedett, és önök ettől megilletődjenek. Ha tíz vonat közlekedik a hálózaton, de kiszámíthatóan, menetrend szerint, az jobb helyzet, mint a mostani.

De akkor nem tudnának akár tízet, akár alsó hangon 360-at megjelölni, és azt mondani, hogy akkor azok menjenek?

Nem, ez nem a mi dolgunk, mi nem ismerjük a technológiát.

De hát erre volt precedens 2000-ben, hogy azt mondták, tudjuk, vállaljuk közlekedtetni.

Nem emlékszem pontosan. De nem, nem vállalkozunk erre, hogy mi megmondjuk, melyik vonatot közlekedtetjük, és melyiket nem.

Mert így nagyobb káoszt lehet elérni? Vagy miért?

Azért nem, mert nem a mi feladatunk a szolgáltatás biztosítása. Ráadásul 2000-ben, amire önök hivatkoznak, akkor ez a technika, hiába mondták meg a szakszervezetek, melyik vonat közlekedik, és melyik nem, sajnos két kollégánk állásába került. Ezért mi ódzkodunk attól, hogy újra ezt az egyoldalú elégséges szolgáltatást biztosítsuk.

Attól nem ódzkodnak, hogy az így elért totális káosz esetleg azt eredményezi, hogy a közvélemény szemében, éppen a kiszámíthatatlanság, a totális káosz miatt csökken a sztrájk támogatottsága?

Természetesen ez a kockázat ott van. Azonban a legjobb szándékunk ellenére sem tudunk mit tenni, mi ehhez kevesen vagyunk. Mi a fele lehetünk ennek a megállapodásnak, és a MÁV nem törekszik a megállapodásra sem az érdemi tárgyalásokban, sem a még elégséges szolgáltatás ügyében.

Úgy véli, azért, mert MÁV azt gondolja, hogy a káosszal önök ellen tudja hangolni a közvéleményt?

Szerintem van egy ilyen törekvés. Ráadásul az ügybe beleavatkozott a politika, Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter politikainak minősítette a gazdasági célokért folyó sztrájkot, sőt még az is megfordult a fejében, ami a miénkben biztosan nem, hogy a munkabeszüntetés a népszavazásig fog tartani. Tehát minden módon meg akarják bélyegezni, és a közvélemény előtt lejáratni a vasutasok teljesen korrekt, tisztességes szándékú demonstrációját.

Azért a politika akár jót is tehet önöknek, hiszen a népszerűtlen kormány támadja a VDSZSZ sztrájkját, míg a népszerű ellenzék támogatja a tiltakozásukat.

Ez elképzelhető, de ettől még a pozitív politikai minősítést sem kérjük, nem szabad a munkavállalói érdekérvényesítésnél politikai hajóra ülni.

Az ILO-nak, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek van egy ajánlása a közszolgáltatásokban folyó sztrájkok idejére vonatkozó elégséges szolgáltatásokról. Ez azt mondja ki, hogy ennek megállapításakor nem azt kell figyelembe venni, hogy a munkáltató mit tartana a cég működéséhez elégségesnek, de nem is a munkavállalóknak azon számítását, hogy mekkora sztrájk kell az eredményességhez. Azt kell vizsgálni, hogy a közszolgáltatást igénybe vevők ellátásához mi lenne elégséges. Ha abból indulunk ki, amit a MÁV mond, hogy átlagosan nap 3000-3600 vonat közlekedik...

2800. Ők nem tudják. Tehervonatokkal együtt jöhet ki ez a szám.

Ehhez képest az önök által ajánlott, akár ötszáz vonat is csak nagyjából az ötöde az összesnek. Ezt elégségesnek lehet nevezni az utazóközönség szempontjából?

Ehhez valami tudományos kutatás kellene. De például 1995-ben, amikor az egyéni közlekedés és a közúthálózat még korántsem volt olyan fejlett, mint ma, így jóval nagyobb volt az igény a vasúti személyszállításra, akkor megfelelő volt ez a még elégséges szolgáltatásra vonatkozó gyakorlat, megállapodás is született a szakszervezetek és a MÁV között.

Már bocsánat, de ha a szakszervezetnek nincs pontos képe arról, hogy mennyi lenne az elégséges szolgáltatás, akkor hogyan akarnak megállapodást?

Miért a szakszervezetnek kellene ilyennel rendelkeznie? Nem a szakszervezet a szolgáltató.

Rendben van, de ha a MÁV-nak kell ezt tudni, akkor önöknek el kellene fogadniuk, amit a MÁV mond.

De a MÁV politikai indítékkal és a sztrájk letörésének vágyával fogalmazta meg számait. Nem tudja igazolni, hogy az általa megfogalmazott szint az ILO-elvárásnak megfelelő. Nem valószínű, hogy tudományos megalapozottságú lett volna az a kezdeti álláspontja, hogy az összes vonat közlekedjen.

De akkor mondjuk 1500 vonat lehetne a kompromisszum? A MÁV a tárgyalások egy szakaszában már ezt vetette fel.

Nem, hiszen akkor a vonatok több mint fele közlekedne, ami nem indokolt a közszolgáltatási feladat még elégséges szintű ellátásához.

Az rendben, hogy megegyezni nem tudnak, de az nem világos, hogyan nem tudnak konkrét számot mondani utólag sem, hány vonat jár, hányan sztrájkolnak. Beírják a naplóba, és össze kell adni, nem? Mégis mást mond a MÁV, és mást a szakszervezet.

Tudja hány helyen kell összeadni, és hány hibalehetőség van?

Azért választási eredményeket is sikerül egy éjszaka alatt megtudni.

Ez egy kommunikációs háború. A szakszervezetnek az az érdeke, bármelyiknek, hogy a lehető legnagyobb kárt, a lehető legkevesebb ember sztrájkjával elérjék. Most a közvetlenül a vonatközlekedés lebonyolításában dolgozó kollegák 75 százaléka sztrájkol.

Ez áll szemben a MÁV 15 százalék alatti közlésével.

Nem, a MÁV azt mondja, hogy az összes vasutas hány százaléka sztrájkol, de ebbe beleszámolja az Andrássy úti irodában ülőket is.

De akkor ez most azt jelenti, hogy a vonatforgalom lebonyolításában közvetlen dolgozók között a VDSZSZ szervezettsége magasan a legnagyobb, vagy azt, hogy...

Nem, ezt jól gondolja. A jegyvizsgálók, kocsivizsgálók, a váltókezelők, a forgalmisták körében a VDSZSZ a legerősebb. Mese az, amit a VSZ 28 ezer emberről beszél.

Nemzetközi tapasztalatok szerint hány százalékos vonatközlekedés jelent elégséges szolgáltatást?

Nyugat-Európában ez általában nulla szokott lenni, ott nemigen van ilyen előírás. Magyarországon például az is elképzelhetetlen, hogy egy kamionossztrájknál keresztbe állnak a kamionok az autópályán, a franciáknál ez mindennapos dolog. A sztrájktörvény elég szigorú Magyarországon, de szerencsére az elégséges szolgáltatások megkövetelésével nem lehet megalapozni a sztrájk jogszerűtlenségének megállapítását.

Kákosy miniszter hétfőn beszélt arról is, hogy miután közlekedési miniszterként köteles a személyszállítást mint közszolgáltatatást biztosítani, ha nem lesz rend a vasúton, akkor a személyszállítási feladatok és a feladatellátáshoz szükséges pénzek egy részét a Volán-társaságoknak adják át. Ez nemcsak a MÁV-nak nem érdeke, hanem a vasúti dolgozóknak sem, ugye?

Természetesen nem érdekünk, de azért ne felejtsük el, hogy ez a miniszteri kijelentés minden szakmai alapot nélkülöz. Ez csak egy etikátlan, nevetséges fenyegetés. Az mond ilyet, aki még modellvasutat sem látott életében. Európai trend, hogy a forgalmat a közútról át kell terelni a vasútra, és erre azt mondja egy magyar miniszter, hogy ő ezt majd fordítva csinálja. Miközben az úthálózatunk jóval fejletlenebb, mint nyugaton. Ahelyett, hogy a miniszter komoly megoldásokban gondolkodna, elősegítené a megállapodást, és nem szelektíven emlékezne korábbi egyezségekre, blőd dolgokkal riogatja és fenyegeti a vasutasokat, hogy álljanak ki a sztrájkból.

A szelektív emlékezet, ugye, a 2005-ös cargós megállapodásra vonatkozik. A Vasutasok Szakszervezete közzétette honlapján a 2005 decemberében, írásban kötött megállapodást, és az azt megelőző levelezést is. A levelezésben valóban van utalás arra, hogy a Cargo vételárából nemcsak a Cargo-dolgozók kapnak pénzt, bár a miniszter szerint elődje nem ígért a szakszervezeteknek ilyet.

Kákosy szelektíven emlékszik, használhatom azt a szófordulatot is, hogy szándékosan rosszul, amit ő használt rám, és akkor kvittek vagyunk, de nem ez a lényege a dolognak. Ez egy szóbeli, korrektnek tűnő megállapodásnak indult. 2005 óta a vasúton egyetlen egy konfliktus nem volt, pedig közben soha nem látott iramban szétszedték öt nagy társaságba a MÁV-ot. Gondolják, hogy ha nincs megállapodás, ez a folyamat ilyen simán megy? Egyszerűen nem értem, hogy miért arról van szó, hogy egy sötét, füstös kocsma mélyén mik hangoztak el. Ez csak a hitelesség miatt lehet érdekes.

Hogyan történt ez a megállapodás?

Elhívott a miniszter (akkor Kóka János – a szerk.) minket egy tárgyalásra 2005 májusában, és azt mondta, hogy a nagy, tehetetlen MÁV-ot szét kell szedni főtevékenységenként négy-öt vállalatra. Ha a munkavállalók nem állnak ellen, ha a szakszervezetek együttműködnek, akkor megteremtik az érdekeltségüket. Mondta azt is, hogy a Cargo privatizációra van szánva, és ha azt eladják, valamennyi vasutas ebből tulajdoni hányadhoz juthat. A cég 15 százalékát ígérte a vasutasoknak valamilyen formában.

Erről azonban nem született írásos megállapodás. Egyszerűen csak hittek neki?

Hát persze, miért ne hittünk volna? Gondolják el, azzal a kormánnyal 2002 óta különféle megállapodásokat kötöttünk írásban és szóban, és azok a megállapodások mindig teljesültek. Ebben az időszakban a vasutasok fizetése évi öt százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a nemzetgazdasági átlag, olyan kollektív szerződésünk volt, mint még soha. Ilyen körülmények között miért ne hittünk volna?

A minisztérium azt is szóvá tette, hogy a VDSZSZ csak most áll elő a követeléseivel.

Az ígérvényt nem most vettük elő, az elmúlt két évben folyamatosan azt mondtuk, azért nem akadályozzuk a szervezeti átalakítást, mert mi ebből jól jöhetünk ki. Nem is értem, hogyan mondhat ilyen egy miniszter, hogy lezártak egy privatizációt, és a szakszervezet most ugrik elő a követelésével. A levelezésből látható, kérték a szakszervezetek, mondja meg a miniszter, mi lesz a tulajdonszerzés módja. A miniszter ugyanis nem volt felkészült jogilag erre az akcióra. Azt mondta, legyen munkavállalóirészvény-program, de nem tudta, hogy azt csak a privatizált cégnél lehet alkalmazni. Persze, nem lett volna akadálya annak, hogy a MÁV vegyen Cargo-részvényeket a többi dolgozónak. Tehát egyfolytában szó volt erről.

És ha tényleg volt ilyen miniszteri ígéret, és tárgyaltak a követelésekről, akkor a többi szakszervezet miért nem foglalkozik most ezzel?

Ezt tőlük kellene megkérdezni, de szerintem a válasz nagyon egyszerű. Egyetértenek a követeléssel, csak semmit nem tesznek érte. A Vasutasok Szakszervezete, de a többi szakszervezet is, vagy felkérésre, de még azt sem zárom ki, hogy kéretlenül, kedveskedni akar a MÁV vezetésének, a kormánynak azzal, hogy ők nem olyan követelőzőek, nem olyan radikálisak, mint a VDSZSZ. Pedig a VDSZSZ sem radikális, csak kéri azt, amiben megállapodtunk, miközben a többi szakszervezet – a munkavállalók nem, csak a szakszervezeti vezetők – lemond erről a szóbeli megállapodásban megígért juttatásról.

A Vasutasok Szakszervezete azt is mondta, hogy még nincs értelme a cargós pénzekért sztrájkolni, hiszen a versenyhivatali eljárás miatt még véget sem ért a tranzakció.

Ők azt mondják, hogy idő előtti a követelés, a miniszter meg azt mondja, hogy már lezárult.

Csak furcsa, hogy miért mondja ezt egy szakszervezet, ha az elmúlt években a VDSZSZ-hez hasonlóan ők is érveltek azzal a tagjaiknak, hogy a munkavállaló fogadják el a változásokat, mert majd meglesz ennek a hozadéka.

Szerintem az elmúlt években nem csináltak semmit.

Jó, ez a szakszervezeti kampány része.

Nem, ez komoly. Vagyis jó, ez a szakszervezeti kampány része, de meg lehet nézni, hogy valójában is ez a helyzet.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete a tízszázalékos bérkövetelést is támadja, azt mondták, hogy azt csak létszámcsökkentéssel lehet elérni.

Nem tudom, Borsik János miért mond ilyet, ezt tőle kell megkérdezni. Én oda tudnám adni a MÁV-val kötött foglalkoztatáspolitikai megállapodást, amiben benne van, hogy a végrehajtó munkakörökben, ahol a mi tagjaink többsége, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének valamennyi tagja dolgozik, három, illetve négy évig nem lehet elbocsátani dolgozót létszámcsökkentésre való hivatkozással sem.

Ez a három-, illetve négyéves foglalkoztatási garancia viszont cáfolni tűnik a VDSZSZ-nek azt az érvelését, hogy a kiszervezett cégek dolgozóinak munkabiztonsága a piaci kitettség miatt romlik.

Ez nem cáfolja, hiszen mi nem azt mondtuk, hogy azonnal romlani fog. Nyilván azonnal is jelent valamiféle kitettséget a piachoz való közelítés, de közép- és hosszú távon gondolkodunk, ezért is szoktunk öt évvel ezelőtti bér-összehasonlításokat idézni.

Próbáljuk meg egy kicsit számszerűsíteni a követeléseket. Van egyfelől a MÁV Cargo eladása kapcsán követelt nettó 250 ezer forint, és van a tízszázalékos extra béremelés. A MÁV szerint csak az előbbi 50 milliárd forinttal növelné meg a kiadásaikat, önök ennél jóval szerényebb összegeket hangoztattak. Mennyiért is folyik a sztrájk?

A Cargo-követelés 8,75 milliárd forintot jelent, ha adómentes béren kívüli juttatásként fizetik ki. Ennek évi 400 ezer forint a felső határa, a vasutas dolgozók most 250 ezret kapnak, így itt van egy 150 ezer forintos lehetőség, és további 100 ezer forint kifizetésének a módját kell még megtalálni. A VDSZSZ már abba is hajlandó belemenni, hogy azt a 100 ezer forintot a 2009-es béren kívüli juttatásokban kapják meg a vasutas dolgozók.

Itt van még a tízszázalékos követelés is.

Igen, de ez ugye minden társaságnál külön jelentkezik. A MÁV-nál nincs is ilyen követelés, csak a másik három cégnél, a Startnál, a Gépészetnél és a Trakciónál. A Startnál – ahol az összköltség az üzleti tervben 215 milliárd forint, ezen belül a humán költség csak 24 milliárd forint – január közepére megállapodáshoz közeli helyzet alakult ki, a MÁV Start vezetése letett egy javaslatot, amiben azt mondták, hogy évi 1,1 milliárd forintból meg lehet oldani ezt a kérdést. A Gépészetnél nem jutottunk el a számolásig sem, de ha figyelembe vesszük, hogy a Startnál dolgozik 7600 ember, a Gépészetnél meg 3200, akkor szerintem kevesebb, mint a feléből kijönne a tíz százalék. Szóval ez kevesebb, mint félmilliárd, vagyis a két cégnél együtt nagyjából másfél milliárd forint. És mi ennek a tíz százaléknak a felépítését mindenféle technikákkal el bírjuk képzelni, ha például egy órával kevesebbet kell dolgozni hetente, akkor ezt 3,5 százalékos fajlagos bérnövekedésnek el tudjuk fogadni. Az emberek nem feltétlen pénzt akarnak, a szabadidőt is szeretik.

Az egész sztrájk a szakszervezet számára is kétfelé sülhet el, a létszám csökkenhet vagy nőhet. Volt, aki jött, hogy belépne vagy kilépne?

Volt ilyen is, olyan is. Volt, aki jött, hogy belépne, de volt olyan is, egy hölgy, aki azt mondta, ő munkamániás, nem szereti sztrájkot, ezért kilép.

És attól nem tartanak-e, hogy mivel aki sztrájkol, az ugye nem a teljes munkabérét kapja, hanem sztrájksegélyt, hosszabb munkabeszüntetést a tagságuk sem akar? Tényleg, mennyi a sztrájksegély összege?

Ez egy óránkénti fix összeg.

Mennyi?

Nem akarom közzétenni, azt lehet mondani, hogy ez a szakszervezet belső ügye. Azt lehet mondani, hogy a legalacsonyabb keresetűek nem sokkal járnak rosszabbul, de mivel ez egy fix összeg, aki jobban keres, arányosan nagyobb áldozatot is vállal. Ami pedig tagság támogatását illeti: ez mindig benne van a kockázatok között. De egy nagyon fontos módszer a támogatás megingása ellen, hogy a döntésekben részt vesznek az emberek. Amikor döntünk, naponta kétszer, akkor körülbelül százan vagyunk egy országos konferenciavonalban.

A tagjaink mindig szembesítve is vannak azzal, hogy a siker nem garantált, akár az is lehet a kimenetel, hogy nem érünk el semmit. Nyilván reménykedünk, hogy ez nem következhet be. Másrészt mindig elmondjuk, hogy mennyibe kerül a sztrájk, a sztrájkalapot mennyire terheli le, és nyilván mindenki tud számolni, hogy tíz óra, húsz óra, harminc óra után, ismerve a sztrájksegély összegét, mennyi a vesztesége. Ismert a várható nyereség is, tehát a dolgozó kiszámolhatja, hány napig éri meg sztrájkolni.

Azt is tudják a dolgozók, hogy a sztrájkalap hány napra elegendő?

Hogyne.

És nekünk elárulja?

Nem. (Nevet.) Olyan, mintha a katonától azt kérdezné, hány tölténye van.

Még a szakszervezet büdzséjénél maradva...

Miért izgatja ez önöket? Az Index büdzséjéről nem beszélhetnénk?

Dehogynem, csak arról a főnökeinket kell kérdezni. Szóval a szakszervezet költségvetésében van elkülönített keret arra, hogy amennyiben a MÁV által kezdett pert elbukják, és kártérítést kell fizetniük?

Ilyenre nem számítunk.

De ha elmarasztalná a bíróság a szakszervezetet az együttműködési kötelezettség elmulasztása miatt, akkor nem lehet, hogy a MÁV a most 600 millió forintosnak mondott napi veszteségének egy részét a szakszervezetekre próbálja terhelni?

Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen helyzet előálljon. A VDSZSZ 1990 óta hirdet sztrájkot, szerintem 1995 minden meghirdetett sztrájkunkat megtámadta a MÁV bíróságon. Minden pert megnyertünk. Nálunk ez már ujjgyakorlat. A fiúk viszont újak, náluk ez új gyakorlat.

De új az a sztrájkgyakorlat is, hogy elkezdik, felfüggesztik, és teljes a bizonytalanság abban is, mikor, meddig tart, és mikor kezdődik újra a munkabeszüntetés.

Ez nem új gyakorlat. 2000-ben is több menetben folyt a sztrájk, volt figyelmeztető, hatvanórás és kéthetes sztrájk. De nekünk a sztrájktörvény az irányadó. Nyilvánvaló, hogy ha az abban foglaltakat ha teljesítjük, nem lehet jogellenes a sztrájk. Az elégséges szolgáltatás kérdése nem alapozza meg, hogy a bíróság jogszerűtlenné nyilvánítsa sztrájkot.

Most az várható, hogy folyamatos sztrájk lesz, amíg nincs megállapodás?

Azt elárulhatom, hogy nem. Azt gondolom, fel fogjuk függeszteni, ha nincs megállapodás, de azután, ha továbbra sincs, újra indítjuk.

Már ma?

Valamikor. A törvény minden előírását betartjuk.

Mi van, ha nem sikerül célt elérni, kimerül a sztrájk alap, esetleg a támogatottság? Ön bukik?

Ezt a tagság fogja eldönteni adott esetben. Szerintem nem fognak megbuktatni, hiszen mindent együtt beszélünk meg, demokratikusan dőlnek el a dolgok.

És a lemondását sem ajánlaná fel?

Ha kérik. Persze, leválthatnak engem, ezt kezdeményezni kell. De gondolják el, miért bukás az, ha egy sztrájkkövetelésnek nekimegyünk, számolva – persze kis esélyt adunk ennek – azzal a lehetőséggel is, hogy nem teljesül, és az a testület, amely a döntést meghozza, mindenben együttműködik. Mennyivel nagyobb a felelőssége bárkinek azért, ha nem jön meg az eredmény, amikor ez benne a van a lehetőségek között?

És általános szakszervezeti pozíciójában hozhat megingást a helyzet? A Vállakozók Országos Szövetsége elég élesen kritizálta, amiért bár a Liga elnökeként aláírta az országos bérmegállapodási ajánlást, aztán azt jóval meghaladó követelésekért sztrájkot hirdet.

Köszönöm, hogy ezt megkérdezték. A VOSZ nyilatkozata elég szakmaiatlan. És persze, egy munkáltatói szervezet mit mondana, hogy sztrájkoljatok? A sztrájktörvényt módosítani kétharmados többséggel lehet a parlamentben módosítani, nem véletlen, hogy 1989 óta nem sikerült megváltoztatni.

A VOSZ vezetése a nyilatkozata szerint nem ismeri azt a MÁV-os megállapodást, amely felülről kinyitja az OÉT bérajánlását, mert az van a négyéves megállapodásban, hogy a vasutasok keresetnövekedése minden évben az OÉT ajánlás felett kell legyen. Ez azt jelenti, hogy a határ csillagos ég. Három: ez a követelés nem egy általános követelés, és nem is lép túl az OÉT-ajánláson a 6,9 százalékos elvi megállapodás, hanem egy korábbi megállapodásnak, mindkettő egy korábbi megállapodás beteljesítésének követelése.

Az, hogy a privatizációs árbevételből egyszeri juttatás legyen, ez nem egy bérkövetelés. Nem jut eszébe senkinek, önöknek sem, hogy megkérdezzék: hogy lehet az, hogy amikor a munkavállalók kérnek valamit az állami vagyon privatizációjából, akkor ez miért valami demagóg, földtől elrugaszkodó, politikai sandaságot mindenképpen jelentő törekvés? Miközben a munkavállalói tulajdonlásnak itthon is meg vannak a törvényi feltételei, miközben van is erre példa, bár a kívánatosnál sokkal kevesebb.

Csődbe is vittek így néhány céget, de ezt tegyük zárójelbe.

Ezt tegyük zárójelbe, de az USA-ban például nagyon komoly hagyománya van a munkavállalói tulajdonlásnak. És a posztkommunista országokban is van ennek gyakorlata. Az, hogy a magyar munkavállalók az elmúlt 18 évben csak nagyon kevés esetben tudták elérni, hogy részesedjenek a privatizációs gyümölcsökből, az a magyar szakszervezeti mozgalom gyengesége. És azok, akik ebben hibákat követtek el, azok vetik most a VDSZSZ meg a Liga szemére, hogy fel meri emelni a hangját. Miközben ráadásul egy megállapodás alapján tesszük ezt.

Az Országos Érdekegyeztető Tanácshoz visszatérve: a VOSZ retteg és félti ezt a szerintem nagyon üres és nagyon kis hatékonysággal működő OÉT-et a Ligától. Megszokta a VOSZ, hogy a szakaszervezetek, ha a munkáltatói oldal szigorúan rájuk néz, felállnak és elkullognak. Hát a Liga nem fog elkullogni ezután, és az asztalra fog csapni jelképesen, ha olyan ajánlatok érkeznek a privatizációban elég sok gyümölcsöt leszakító munkaadók felől, amelyek nem megfelelőek a mi tagságunknak.

Micsoda szégyen az, hogy a tényleges keresetnövekedés mindig felette volt az OÉT ajánlásnak: ez azt jelenti, hogy a szakszervezetek annyira gyengék, hogy még a reálfolyamatokkal sincsenek tisztában. Az ilyen megállapodások, még ha ajánlás jellegűek is, csak rontják a munkavállalók pozícióját. A VOSZ nyilván félti ezt a langyos vízben ücsörgést, de mi kiborítjuk ezt a lavórt.