Milliárdos bírság a tízmilliárdos összejátszás után

2006.06.16. 11:55
Az informatikai iparban rekordnak számító bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa három informatikai cégre. Az IBM-re és az SAP-ra 690-690 millió forintos, az ISH Kft-re pedig 130 milliós bírságot róttak ki, amiért a társaságok kartellba tömörülve indultak felsőoktatási intézmények informatikai beszerzésein. A versenyhivatal olyan levelekre is rábukkant, amelyek bizonyítják, hogy két közbeszerzési eljárás előkészítésében is részt vettek a későbbi nyertesek.

A Gazdasági Versenyhivatal még 2004. novemberében kezdett versenyfelügyeleti eljárást az IBM, az SAP Hungary és az ISH (International System House) Kft. kartellgyanús összejátszása miatt. Az eljárást öt egyetem gazdasági információs rendszerekre kiírt pályázatai miatt indították, melyeken a társaságok egymással egyeztetve léptek fel, és egy kivételével a tenderek mindegyikét megnyerték.A GVH rajtaütésszerű házkutatásokat tartott a cégeknél, amelynek során iratokat, illetve számítótgépeket is lefoglaltak.

Versenykorlátozó együttműködés

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2006. június 15-én tartott tárgyalásán kihirdetett határozatában megállapította, hogy a három cég. "öt magyarországi egyetem által, gazdálkodás irányítási, illetve kórházi informatikai rendszerekre kiírt közbeszerzési eljárások együttes elnyerése érdekében versenykorlátozó módon működött együtt". A súlyos versenyjogi jogsértésért az ISH Kft. 130 millió Ft, az SAP Magyarország Kft. 690 millió Ft, az IBM Magyarország Kft. pedig 690 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

A versenytörvény szerint jogellenes a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki.."

Az ELTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatósága, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem Gazdasági és Műszaki Főigazgatósága és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum 2004-ben írt ki közbeszerzési eljárást informatikai rendszereik modernizálására.

Az öt, eltérő nagyságrendű projekt összességében több mint nettó 13 milliárd Ft értékű volt. A projektek mindegyikét a három vállalkozás nyerte el, de az ELTE esetében, a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata nyomán megismételték az eljárást, és végül egy másik vállalkozás lett a befutó.

Titkos megállapodás

A versenyfelügyeleti eljárás feltárta, hogy a hazai informatikai piac három jelentős szereplője megállapodott egymással az egyetemi projektek együttes elnyerése érdekében, amiről titkos 'teaming' megállapodást kötöttek. A megbízások biztos elnyerése érdekében "versenykorlátozásra alkalmas módon" összehangolták lépéseiket úgy, hogy a nyerési esélyüket növelő párhuzamos ajánlatokat tettek, két egyetem esetében közösen befolyásolták a pályázatok megfogalmazását, továbbá a jelentősebb versenytársak távoltartását célzó tárgyalásokat folytattak.

A cégek képviselői a pályázatok kiírása előtt részt vettek egy, az oktatási tárca által szervezett, "a felsőoktatási gazdálkodási feladatokat támogató információrendszerek bevezetésével kapcsolatban" tartott háttéregyeztetésen is. Egy, az Index birtokába került emlékeztető szerint a megbeszélésen részt vett a minisztérium részéről többek között Mang Béla felsőoktatási helyettes államtitkár, az informatikai főosztály munkatársa, illetve Gábor András informatikai főtanácsadó, az egyetemek közül az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Egyetem, illetve a SOTE illetékese. A versenyszférát a most megbírságolt társaságok képviselték. Az OM más piaci szereplőkkel nem szervezett hasonló megbeszélést.

Idő előtt köröztették a kiírást

A versenyhivatal vizsgálati jelentésében megállapította, hogy a három társaság egymással egyeztetette ajánlatait, sőt az ELTE közbeszerzési pályázatának előkészítésében részt is vettek a megbírságolt társaságok. Bár a versenyhivatalnak a cégek képviselői tagadták, hogy közreműködtek a pályázati kiírás előkészítésében, a rendelkezésre álló dokumentumokból világosan kiderült, hogy az IBM, az SAP, illetve az ISH egymás között köröztette a pályázati kiírást.

Az IBM egyik munkatársa 2003. októberében kollégáinak például azt írta: "Az alábbiakban próbálom összegezni, hogy Dr. P. K. és I. M-mel mire jutottunk a leendő kiírás befolyásolása végett. (_) Először a közbeszerzés tárgyát kellene tisztázni, pl: gazdálkodási irányítási rendszer bevezetése, eljárás: hirdetmény közzététételével indított tárgyalásos eljárás".

A versenyhivatal által lefoglalt emailekből kiderült az is, hogy 2003. novemberében az elbírálási szempontokat köröztette az IBM házon belül, miközben a közbeszerzési pályázatot csupán 2004. februárjában írták ki. Az ELTE közbeszerzésén végül a KPMG Kft. nyert, miután kiderült, hogy az ELTE bíráló bizottságának egyik tagjának fia az SAP-nál dolgozik. A KPMG viszont szintén SAP rendszert szállított. Az SAP egyik vezetője, Nagyszegi Péter azután, hogy az összeférhetetlenség miatt kizárták a versenyből, azt írta kollégáinak címzett levelében, hogy "szerény lehetőségeink közül választva megpróbáljuk a KPMG-t kihozni nyertesnek".

Fellebbeznek

A kirótt rekordbírság mértékének megállapításakor a GVH az öt tender értékét vette alapul, figyelembe vette a jogsértés súlyosságát, közepes piaci hatását és "a vállalkozásoknak a jogsértéshez való viszonyulását" Az ISH Kft.-t azért bírságolták meg kevésbé, mert a bírság összege a versenytörvény értelmében nem haladhatja meg a vállalkozás előző évi nettó árbevételének 10%-át.

Az IBM és az SAP is fellebbez a döntés ellen, tudta meg az Index. A cégek közölték, a "folyamatban lévő jogi eljárás" miatt nem kívánnak többet mondani. Az ISH még nem döntött, hogy fellebbez-e. Igaz ugyanakkor, hogy a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, így a bírságot már most ki kell fizetni. Szerettük volna megkérdezni az oktatatási tárcát, terveznek-e vizsgálatot indítani, illetve hogyan közreműködhettek pályázók a közbeszerzési pályázatok kiiírásában, de a minisztériumnál jövő hétre ígértek csak reakciót.