Pert vesztett a Gyermely-hasonmás

2005.05.06. 13:45
El kell távolítani a kereskedelmi láncok polcairól a a Mary-Ker Kft. Korona tésztáját, mert az a megtévesztésig hasonlít a Gyermely Rt. termékeire - tájékoztatta az Indexet a Germely Rt. A Mary-Ker nem nyilatkozik, míg meg nem kapják az írásos ítéletet, de hitelrontás miatt beperli a Gyermelyt.
A Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint a Mary-Ker Kft tisztességtelen piaci magatartást tanúsított, amikor Korona márkanevű tésztáját a Gyermely Rt, termékéhez a megtévesztésig hasonló csomagolásban hozta forgalomba - tájékoztatta az Indexet a Gyermely Rt. A jogerős ítélettel egy 1998 óta tartó pereskedésnek lett vége.

A bíróság eltiltotta a céget a további jogsértéstől, ezért Mary-Kernek el kell távolítania a Korona tésztát a boltok polcairól. A cég elnök-vezérigazgatója azt is elmondta, hogy a Mary-Ker ellen több milliárdos nagyságrendű kártérítési pert is indítanak.

#alt#

A Mary-Ker tájékoztatása szerint a felek egyike sem kapott még írásos határozatot, de nyilvános ítélethirdetés már volt. A cég szerint a Gyermely Rt. által közöltek téves jogértelmezésen alapulnak, félrevezetőek és súlyos tárgyi tévedéseket tartalmaznak. A cég addig nem kíván nyilatkozni, míg az ítéletet kézhez nem kapják, a Gyermely ellen azonban pert indítanak. A Mary-Ker hangsúlyozta, hogy a Gyermely nem jogosult arra, hogy cég a kereskedelmi partnereinek felszólítást küldjön.

A Magyar Márkaszövetség üdvözölte a döntést. Fekete Zoltán főtitkár szerint tarthatatlan, hogy egyes cégek a nagy reklám költségvetésű társaságok kárára, azok márkaneveit, vagy csomagolását utánozva szereznek piaci részesedést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Kevesen beszélnek róla, pedig mindent átír: hamarosan újfajta euró jöhet

Kevesen beszélnek róla, pedig mindent átír: hamarosan újfajta euró jöhet

Az MNB szakemberét kérdeztük a magyarokat is érintő gyökeres változásokról.

december 13., 09:49

  • Gazdaság
Lesújtott a központi bank, 51 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító

Lesújtott a központi bank, 51 millió forintos bírságot kapott a Groupama Biztosító

Rengeteg hiányosságot tártak fel.

december 13., 10:13

  • Gazdaság
Bár a vállalatok terheit emelik a bankok, a végén a magyar emberek fizetnek

Bár a vállalatok terheit emelik a bankok, a végén a magyar emberek fizetnek

Akár 70 százalékkal is növekedhettek a kis- és mikrovállalkozások bankszámla költségei.

5 perce

  • Gazdaság
Karácsonyi meglepetéssel készül a Lidl az ünnepi időszakban

Karácsonyi meglepetéssel készül a Lidl az ünnepi időszakban

Kereskedelmi szempontból a karácsony az év egyik legforgalmasabb periódusa, a Lidl erős forgalomra, a piac bővülését meghaladó növekedésre számít.

december 13., 14:05

  • Gazdaság
Újabb ütést kapott Németország az energia terén, ez más országokra is hatással lehet

Újabb ütést kapott Németország az energia terén, ez más országokra is hatással lehet

Hiába a korábbi ígéret, nagy csapás érte Olaf Scholz kormányát.

december 13., 06:28

  • Gazdaság
Sikersztori a magyar bankszektorban: lezárult a Gránit Bank részvényjegyzése

Sikersztori a magyar bankszektorban: lezárult a Gránit Bank részvényjegyzése

Hegedűs Éva elnök-vezérigazgató szerint a tőzsdei kibocsátás jelentős mérföldkő a pénzintézet történetében.

december 13., 05:59

  • Gazdaság
Eladhatják a Belügyminisztérium épületét

Eladhatják a Belügyminisztérium épületét

Az értékesítést a minisztérium költözésével indokolták.

december 12., 20:31

  • Gazdaság
A fordulat kapujában a magyar építőipar

A fordulat kapujában a magyar építőipar

Nehéz időszakon van túl a szektor.

december 13., 08:49

  • Gazdaság
Kiderült, mennyiért vásárolnak ingatlant a magyarok

Kiderült, mennyiért vásárolnak ingatlant a magyarok

A nyugdíjasok 96,3 százaléka készpénzzel vásárol ingatlant, a fiatalok már közel sem állnak ilyen jól.

december 13., 16:13

  • Címlapon
Félbeszakadt az előadás a Pesti Színházban

Félbeszakadt az előadás a Pesti Színházban

Az imposztor című komédia ment Kern András főszereplésével.

tegnap, 20:58

  • Gazdaság
Súlyos érvágás érheti a magyar gazdaságot, ha nem fizetnek az oroszok

Súlyos érvágás érheti a magyar gazdaságot, ha nem fizetnek az oroszok

Év végével még inkább felértékelődik majd a Török Áramlat szerepe.

december 11., 06:21

  • Gazdaság
Egyre több cég foglalkoztat külföldi munkavállalókat, most ennek oka is kiderült

Egyre több cég foglalkoztat külföldi munkavállalókat, most ennek oka is kiderült

Az elmúlt öt évben körülbelül 30 ezer fővel emelkedett a számuk.

december 12., 17:27

  • Gazdaság
Jó hír a családoknak: még karácsony előtt mindenki megkapja a családtámogatást

Jó hír a családoknak: még karácsony előtt mindenki megkapja a családtámogatást

A kormány kézbesítések és utalások pontos dátumát is megjelölte.

december 13., 15:53

  • Címlapon
A Századvég teljesen mást vár jövőre a magyar gazdaságban, mint a kormány

A Századvég teljesen mást vár jövőre a magyar gazdaságban, mint a kormány

A kormányközeli kutatóközpont szerint 2025-re 2,6 százalék lehet a bővülés.

46 perce

  • Gazdaság
Bejelentette a kormány, 1410 milliárd forintot mozgatnak meg

Bejelentette a kormány, 1410 milliárd forintot mozgatnak meg

Háromszázan már jelentkeztek is.

december 12., 15:43

  • Gazdaság
Varga Mihály: Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Varga Mihály: Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

A pénzügyminiszter szerint ezzel elsők vagyunk az unióban.

december 11., 09:53

  • Gazdaság
Több tíz milliárd forintos visszaélést tártak fel Magyarországon

Több tíz milliárd forintos visszaélést tártak fel Magyarországon

A GVH rajtaütéseket tartott az érintett vállalkozásoknál.

december 13., 15:34

  • Címlapon
A Zsolnay többségi tulajdonosa levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést

A Zsolnay többségi tulajdonosa levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést

Már a védjegybejelentést is benyújtotta.

2 órája

  • Címlapon
Őrizetbe vettek egy üzbég férfit a moszkvai merénylet után, videón a vallomása

Őrizetbe vettek egy üzbég férfit a moszkvai merénylet után, videón a vallomása

Az FSZB közleménye szerint az ukrán biztonsági szolgálat szervezte be.

3 órája

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, megint csökken a gázolaj ára

Örülhetnek az autósok, megint csökken a gázolaj ára

A benziné továbbra sem változik.

december 11., 14:47

  • Gazdaság
Egy hónapra leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

Egy hónapra leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

A hírt a vállalat is megerősítette.

december 11., 17:53

  • Címlapon
Már január 1-től eltűnhetnek az unión kívüli vendégmunkások Magyarországról

Már január 1-től eltűnhetnek az unión kívüli vendégmunkások Magyarországról

Aggódnak a cégek, a háttérben megindult a lobbizás.

4 órája

  • Címlapon
Zelenszkij kemény üzenetet küldött Orbán Viktornak, de szerinte eljöhet a béke 2025-ben

Zelenszkij kemény üzenetet küldött Orbán Viktornak, de szerinte eljöhet a béke 2025-ben

Az ukrán elnök azt is megnevezte, hogy mi az, amivel biztosan nem lehet hatni Putyinra.

3 órája

  • Címlapon
Nem jött össze a csodás lezárás, elbúcsúzott a Palota királynője

Nem jött össze a csodás lezárás, elbúcsúzott a Palota királynője

A nap legjobb átlaga is kevésnek bizonyult a kétszeres világbajnok ellen.

33 perce