Az igazi Die Hard: az élet mindig drága

Jó éhen fagyást – egyebek mellett ezt kívánta a második minimálbéres hetem letelte után egy kedves levélíró. Nem rosszindulatból persze – remélem legalábbis –, hanem csak azért, hogy emlékeztessen: a fűtési szezon még csak most kezdődik. Márpedig fűtés, tisztálkodószerek és egyéb higiéniás cuccok és ruhák vásárlása nélkül is elment két hét alatt 39 154 forint az induló 53 915-ből, így egyre reménytelenebb a helyzetem.

Öt színes, szomorú papírdarab

Kuncog a krajcár, mi más juthatott volna eszembe, mint ez, amikor 14 761 forintommal nekiveselkedtem a harmadik, nagybevásárlással induló hétnek. Öt papírdarabka, ennyi maradt 14 nap után, öt színes, szomorú papírdarab, és néhány érme. Amiből az egyik nyomban landolt is egy hipermarket bevásárlókocsijában, hogy aztán alig több mint húsz perc után már vissza is térjen a tárcámba – igaz, a korábbinál jóval kevesebb társához.

Pedig igyekeztem nagyon visszafogott lenni, minden akciót megnéztem, végig nagyon céltudatos voltam. Sikerült néhány remek dolgot vennem, legalábbis azt hiszem. Kaptam például egy kiló párizsit – méghozzá nem is saját márkásat – mindössze 329 forintért, kicsit aggódtam, milyen lesz, de meg lehetett enni.

Tojás, kenyér nagyon olcsón

Kenyeret nevetséges, 99 forintos kilónkénti áron vehettem, emellett 26 forintért jutottam saját márkás májkrémhez, de csak egyet vettem, nem akartam egy esetleg ehetetlen vacakra elherdálni 26 másik forintot. Tojást láttam nagyon kedvező áron, 30 darab csak 597 forintba – vagyis darabonként 19,9-be – került. Eredetileg nem akartam venni, de aztán erőt vettem magamon, ha egy hétig kibírtam drága tojáson, akkor eszem még hat-nyolc napig olcsót.

A fürdőszoba részleges feltöltését sem húzhattam tovább: bár korábban szappanvásárlást terveztem, végül azonban nyert a saját márkás, csak 119 forintba kerülő tusfürdő, amely folyékony kézmosónak is megteszi. Kicsit olyan szaga van, mint a nagymamám egykori, padláson tárolt háziszappanának volt, amikor picit már megült rajta valami penészféleség, de olcsó, habzik, tisztít. Vettem még mosóport – öblítőt szerencsére nem kellett, és most a vízkővel sem vettem fel a harcot –, borotvát – a borotvahab és az arcszesz a luxuskategóriába került, a tusfürdő is habzik – sampont és dezodort, egy-két apróságot, mindenből a legolcsóbbat.

Kajára nem lesz gondom

A kajára 1249 forintot, a higiéniára 2967 forintot költöttem, a három kiló kenyeret nem számítva négy reklámszatyornyi vásárlás összesen 4156 forintomba került. De ezenkívül elmentem még piacra, hogy a tanácsoknak megfelelően vegyek rizst, zsírt – vagyis zsiradékot, mert margarint vettem, az kenyérre is jó –, sót, borsot, néhány leveskockát, olyasmiket, amikkel tudok főzni magamnak; mindenki szerint az a legolcsóbb (bár még volt egy, az előző héten megrendelt, de csak most kifizetett 399 forintos menüm is).

A tojásból és a krumpliból tócsnit csináltam – én a liszt nélküli változatot ismerem, és ez olcsóbb is – így két-három szem krumpli lereszelve három-négy tojással akár két evésre is elég lehet; ha éhes vagyok, krumplit eszem krumplival. Összesen eddig elköltöttem kajára 2728 forintot a héten (a nagybevásárláson, a menüvel, a piacon és egy kávéval), és úgy becsültem, hogy ebből a négynapos ünnepre, sőt még az azt követő napokra is maradhat; igaz, úgy, hogy a húst egy hétig a párizsi jelenti.

Egy vonaljegyet buktam

Ezt gondoltam legalábbis a hét elején, de aztán szerdán kiderült, hogy a hét hátralévő részét vidéken töltöm. Vagyis a hét elején még munkaügyből kifolyólag voltam vidéken – margarinos-párizsis kenyeret vittem magammal, csak egy kávéra költöttem 70 forintot –, aztán viszont hazautaztam a gyökereimhez.

Vonattal mentem, persze nem IC-n, és persze másodosztályon, de jó is lenne újra a fapados, gondoltam, a komfortfokozat most sem jobb. Az útra nem vettem olvasnivalót, így csak a vonatjegyet kellett fizetnem (plusz 230 forint lesz egy vonaljegy, mert a vasútállomásra csak felszíni közlekedéssel, vagy nagyon sok gyaloglással lehetett volna biztonságosan eljutni, és a buszon ellenőrökbe botlottam). Ez is kivett a zsebemből 3010 forintot, pedig csak odaútra váltottam jegyet, visszafelé hátha elhoz valami ismerős, de ha nem fog esni, még a stoppolás sem kizárt.

Az otthon – mármint a gyerekkorom otthonában – töltött néhány nap megmentett attól, hogy a harmadik héten csődbe jussak. Emellett kiderült az is, hogy vidéken, legalábbis a keleti végeken valójában olcsóbb az élet – egy hete még ennek az ellenkezőjét gondoltam –, igaz, sokfelé a szegénység is jóval nagyobb.

Nagy olcsóság

Hogy mennyire olcsó? Emlékeznek, írtam a múlt héten, hogy a Lehel piacon 190 és 498 forintos kilónkénti áron is van paradicsom – itt viszont 79 forintért lehetett egy kilót venni; és normálisat, nem olyan borzasztót, amilyen a pesti 190 forintos volt. Egyet vettem is, továbbá két kilót a 39 forintos krumpliból, ezzel a 157 forinttal lett teljes a kajavásárlásom 2885 forintos költsége (bár a pesti vásárlásom nagyrészt gondoskodik a jövő heti kajámról is).

Ezenkívül az általam a fővárosban 499 forintért megvett mosópor itt csak 359 forint, mirelit pulykahús – nem mintha vettem volna – az általam ismert 800-900 forintos árak helyett 600 forintért volt kapható. A piacokon a zöldségeket, a friss(nek tűnő) házi húsféleségeket szintén a fővárosi árak kétharmadáért-háromnegyedéért kínálják. Voltunk egy focimeccsen, szerencsére meghívtak, így azzal spóroltam 300 forintot, így a heti szórakozás is meglett. A meghívómnak cserében vettem egy 115 forintos sört; ezt jobb híján a szórakozás kategóriába írtam fel; egyébként tényleg az volt, nem kellett Rómába mennünk, hogy nyolc gólt lássunk (meghívásokkal egyébként is jól álltam a héten, József barátom még egy ebédre is befizetett volna, de ellenálltam neki, és megelégedtem egy kávéval).

Még nagyobb szegénység

De visszatérve az alacsony árakra: bármilyen alacsonyak is, ez sem elég – így sem tudnak eléggé olcsók lenni a kereskedők. Errefelé vannak olyan falvak, de még kisvárosok is, ahol az egyetlen munkalehetőséget az önkormányzat, és ahol még vannak, a közintézmények jelentik. Helyenként a felnőttek húsz-harminc százaléka van tartósan munka nélkül, sokan már csak a havi 20-22 ezer forintos szociális segélyből tengődnek, az egykor téeszben dolgozó nyugdíjasoknak pedig 30-35 ezer forint jut.

Az állástalanok többsége az iskolát frissen végzett fiatal, vagy olyan negyven-ötven éves, elavult szakmai ismeretekkel, esetleg csak nyolc általánossal rendelkező ember, aki elmenni sem tud innen. "Mondják, hogy Dunántúlon lehetne dolgozni. De mondja már meg nekem, hol laknék én ott?" – kérdezte egy ötvenet betöltött, korábban a helyi téeszben, majd az élelmiszeriparban dolgozó férfi. Nemcsak az a baja, hogy a mezőgazdasági gépszerelői szakmájával nem tudna mit kezdeni, hanem inkább az, hogy az élete munkájával felépített házáért nem kapna annyit, amennyiért az ország fejlettebb vidékein otthont teremthetne magának.

Házak egy-két millióért

Tetőtér-beépítéses, négy szoba hallos házat garázzsal 12 millióért nem tudnak eladni, de hiába hirdetik azt a 140 négyzetméteres, háromszobás családi házat is, amelytől a tulajdonosa már 5 millió forintért megszabadulna. A falvakban már 1-1,5 millió forintért is kínálnak házakat, van, aki már több éve. A házakat sok helyen újra fával fűtik, "az még akad innen-onnan", mondja az egyik helybéli, a gázt ugyanis egyre többen nem tudják megfizetni.

A fiatalok könnyebben szabadulnak, hiszen még ilyen, pénzzé tehető vagyonféleségük sincs. De hiába állnak össze a Dunántúlon vagy a fővárosban hárman-négyen társbérletbe, amit ott keresnek, abból a pénzből is csak az egyik napról másikra tudnak élni, keseregnek.

Persze én is rájöttem már, hogy minimálbéresként egyedül lakni nagyobb luxus, mint kenőmájast venni bácskai helyett, de még így is a világ legszerencsésebb nélkülözőjének mondhatom magam, hogy nem kell havi 12-15 ezer forintot költeni társbérletre, mert – minimálbér előtti életemből – van lakásom. Ha nem lenne, máris legalább hatezer forintos mínuszban lennék, de így még mindig van egy ötezresem és egy nagy maréknyi apróm.

Kiadás fajtája:	1. hét	2. hét	3. hét	Összesen
Étel, ital	6464,-	2083,-	2885,-	11432,-
Számlák	7362,-	22365,-	-	29727,-
Egészségügy, higénia	-	300,-	2967,-	3267,-
Utazás	-	460,-	3010,-	3470,-
Szórakozás, kultúra, művelődés	120,-	-	115,-	235,-
Ruházkodás	-	-	-	-
Összesen	13946,-	25208,-	8862,-	48131,-
Maradt				5784,-

És nagyon remélem, hogy ha indulok vissza, szép idő lesz, és jólelkű autósok tartanak majd a főváros felé.