Több száz munkanélküli a Megyeri híd miatt

2009.01.23. 14:51
Pénzükért demonstráltak a Megyeri hídnál olyan alvállalkozók és cégek képviselői, amelyek a hatvanmilliárd forintos beruházás után még a pénzükre várnak. A tiltakozók szerint több cég már tönkrement a kivitelezők tartozása miatt, és több százan utcára kerültek. Az állami beruházó, a NIF fizetett a Hídépítőnek 25,6 milliárdot, csak ennyi biztos. A Hídépítő és a Ganz Acél viszont vitatkoznak, hogy hol a pénz, holott mindkettő Apáthy Endre érdekeltségébe tartozik.

Mintegy 50 vállalkozó és ugyanennyi cég képviselői gyűltek össze pénteken délelőtt 11 órakor a Megyeri híd pesti hídfőjének gyalogjárdáján, hogy kiegyenlítetlen számláik kifizetését követeljék a Ganz Híd-, Daru-, Acélszerkezetgyártó Zrt.-től. A követelések összege pár százezer forinttól néhány száz millióig terjed. A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy az állam, miután kifizette a fővállalkozót, ne vonuljon ki a láncból, hanem érje el az alvállalkozók kifizetését.

Csak ígérgetnek

Farkas Zoltán egyéni vállalkozó, aki hegesztőként dolgozott a hídon, bemutatott egy tartozáselismerő nyilatkozatot, amelyben Varga Gusztáv, a Ganz Acél vezérigazgatója elismeri, hogy három hónapi munkáért 1 352 734 forinttal tartozik neki, de pénzt egy fillért sem látott eddig. Minden hónapban azt ígérte a cég, hogy a következőben kifizeti. Ugyanakkor tőle adót követel az APEH, az adóhatóság felszólító levélére viszont csak az elismerő nyilatkozatot tudta elküldeni. A demonstrálók úgy tudják, hogy egy darusnak 30 millióval, míg egy emelőgépes nagy cégnek 270 millió forinttal tartozik a Ganz Acél.

Sok cég már bedőlt, mintegy 500 ember vesztette el munkáját a ki nem fizetett számlák miatt - nyilatkozta Horváth László, a demonstráció szervezője, az Artjob Kft. kereskedelmi igazgatója. Több cég hitelt vett fel, azok finanszírozták az általuk végzett munkát, most pedig nem tudják visszafizetni azt.

Van olyan vállalkozó, akinek a háza és az autója ment rá a hídépítésre – vázolta a kialakult helyzetet Horváth László, aki bemutatta a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-től kapott kimutatást, amely szerint 25 milliárd 582 millió forintot kifizetett a fővállalkozó Hídépítő Zrt.-nek.

A NIF fizetett, mást nem tehet

A NIF szóvivője, Fazakas Orsolya az Index kérdésére elmondta: beruházóként ők rendben kifizették a közbeszerzési tenderen nyertes konzorcium egyik tagjának, a Hídépítőnek a szerződéses díjat. A NIF-nek arra nincs hatása, hogy ezzel a pénzzel később mi történik, és a közbeszerzési törvény sem tesz lehetővé bármilyen beavatkozást. Még azt sem, hogy későbbi tendereken bármilyen retorziót alkalmazzanak az esetleg nem fizető Ganz Acéllal szemben – ha az egyébként minden más jogszabályi előírásnak megfelel –, hiszen az nem tendernyertes, hanem egy alvállalkozó volt.

A Hídépítő ugyanis azt állítja, hogy a Ganz Acélt kifizette ebből, míg a Ganz Acél arra hivatkozik, hogy nem kapta meg a pénzt. Viszont tárgyalóasztalhoz nem ülnek le. A demonstrálók viszont attól tartanak, hogy a Ganz Acélt "kiürítik" a tulajdonosok, és végleg elvész a nekik járó pénz.

Különös háttér

Az ügy pikantériája, hogy a két cég közös érdekeltségbe tartozik. A Hídépítő-csoport Apáthy Endre korábbi vezérigazgatóé, míg a Ganz Acél a Hídépítő-csoporthoz tartozó Hídtechnika Kft. – amely a súlyos likviditási nehézségekkel küszködő Középületépítőben is több mint negyven százalékos tulajdonrésszel rendelkezik –, valamint a Vegyépszer Zrt. közös tulajdonában áll, derül ki az Opten cégtárának adataiból.

Miután a Ganz Acél egyik tulajdonosa a Hídépítő, azt is várják, hogy hasson oda: a követeléseiket fizesse ki. Miután a híd állami beruházás volt, az állam se tekintse magát kívülállónak azzal, hogy a fővállalkozót kifizette - mondták többen is a demonstrálók közül. Horváth László az MTI-nek elmondta, hónapokkal ezelőtt csődeljárást kezdeményeztek a Ganz Acél ellen, de a bíróság még nem lépett. Most ügyvédet fogadnak, és együtt keresnek jogi megoldást a követeléseik behajtására.