ICEG: 4,5 százalékos GDP-növekedés várható

2006.04.24. 14:03
Az idén a magyar gazdaság 4,5 százalékos növekedése várható, azonban ez kockázattal teli mutatószám, mert a költségvetés helyzetétől, illetve annak esetleges kiigazításától függően a növekedés mértéke csökkenhet - áll az ICEG Európai Központ jelentésében.

A magyar gazdaság növekedéséhez alapvetően kedvezőek a konjunkturális kilátások, ugyanakkor óvatosságra intő jel, hogy a foglalkoztatottak létszáma nem növekszik - mondta Pellényi Gábor, az ICEG tudományos munkatársa hétfőn, az első negyedéves jelentést bemutató tájékoztatón.

Gáspár Pál igazgató elmondta, becslésük szerint ha változatlan marad a fiskális politika, az év végére a nyugdíjkorrekció nélkül számított államháztartási hiány elérheti a GDP 9 százalékát, míg a nyugdíjreform hatásával kiigazított deficit a GDP 7,8 százalékát. Emlékeztetett arra, hogy az idén az első negyedévben az államháztartás hiánya a tervezettnél nagyobb volt. Emögött bizonyos kiadások, köztük a tb-alapok kiadásának megnövekedése, illetve az elmaradó bevételek húzódnak meg. Hozzátette, hogy szerintük még bizonyos fiskális politikai kiigazítás esetén is tovább fog növekedni az államadósság, és az idén évi szinten meghaladja a GDP 63-63,5 százalékát.

Rövid távon forintgyengülés?

Az ICEG számítása szerint az első negyedévben a forint ingadozási centruma a 250 forint/euró szintről fokozatosan áthelyeződött a 265 forintra, és ez vélhetően az év végéig megmarad. Rövid távon bekövetkezhet egy forintgyengülés, amit az év második felében korrigálhat az, hogy lesz államháztartási kiigazítás, illetve jelképes kamatemelés bekövetkezhet. Előrejelzésük szerint 2006 decemberében 265 forint/eurós árfolyam alakulhat ki.

Bár összességében az infláció kedvező lesz, nem várható az alapkamat csökkenése, sőt kisebb mértékű kamatemelés is elképzelhető. Becslésük szerint a jegybanki alapkamat az év végére 6,5 százalék lehet. Előrejelzésük szerint 2006-ban az infláció éves átlagban 1,5 százalék, míg a december/decemberi ennél magasabb, 2,1 százalék lesz.

400 milliárdos korrekció

A gazdaság előtt álló kihívásokkal összefüggésben az igazgató úgy vélekedett, elkerülhetetlen a fiskális korrekció. Fontosnak nevezte, hogy a költségvetés kiigazítását ne a piac kényszerítse ki, hanem kormányzati döntésekből adóan következzen be. Szerinte a GDP 1,6-1,8 százalékával megegyező korrekcióra lenne szükség, ami mintegy 400 milliárd forint kiigazítást jelentene. Ennek forrása egyrészt az állami intézményrendszer racionalizálásával bekövetkező költségmegtakarítás, másrészt hozzá kell nyúlni a nagy elosztó rendszerekhez, és ennek során növelni kellene a lakosság hozzájárulását, harmadrészt az adórendszer átalakításával a bevétel növekedése lehetne.

Gáspár Pál szerint át kell gondolni, mi az a reális időpont, ami a konvergenciaprogramban megcélozható, illetve milyen feltételek teljesülése szükséges az euróhoz való csatlakozáshoz.

Tovább nőhet a fogyasztás

A tájékoztatón Pellényi Gábor elmondta, hogy a lakossági fogyasztás 2006-ban 3,7 százalékos növekedésére számítanak, ami mögött a lakosság reálbérének növekedése, a lakossági hitelállomány bővülése, az áfa-csökkenés bizonyos hatása áll.

Az ICEG tavaly decemberben is 4,5 százalékra becsülte a 2006-ban várható GDP-növekedést, akkor azonban még kisebb, 6,6 százalékos államháztartási hiánnyal kalkulált a nyugdíjreform hatását figyelembe véve.