További Magyar cikkek
A Napi Gazdaság információi szerint szigorodó ellenőrzésekre számítanak a kiskereskedelmi láncok, mert a jövő évi országgyűlési választási kampányban komoly szerepet kap az import csökkentése, és az élelmiszer-termelők helyzetének javítása. Így a kereskedelemre már két oldalról nehezedik nyomás. Egyfelől az agrártárca igyekszik kiszorítani a vélt importdömpinget, másfelől a Pénzügyminisztérium kíván minden eszközt felhasználni arra, hogy a jövő évi áfacsökkenés valós árcsökkenést eredményezzen.
Ideiglenesen bezárva
Mindkét tárca többször „megfenyegette” a kereskedelmi multikat az ellenőrzések szigorodásával és sűrűsödésével. Az erősödő szigor jele a Lidl diszkontlánc egyik egységének korábbi időleges bezárása és az Auchan legnagyobb alapterületű hipermarketjében lévő három részleg ugyancsak időleges bezárása volt. Olyan még nem fordult elő a magyar kiskereskedelem történetében, hogy a vizsgálatokat végző ÁNTSZ néhány hét leforgása alatt két egységnél is a legsúlyosabb büntetést, vagyis a bezárást alkalmazza. Részlegeinek bezárását követően, múlt pénteken az Auchan közleményben közölte, hogy két, importból származó tejtermékének árát 10 forinttal emeli.
A cégnél elmondták: ennek semmi köze sem volt az ÁNTSZ-vizsgálatok eredményéhez, az emelésre egy néhány nappal ezelőtti, az agrártárcánál történt egyeztetésen tettek vállalást. Mindez azért meglepő, mert a cég saját számításai szerint a polcain levő áru 95 százaléka magyar származású, mégis az Auchan volt az első, amely – megint csak a tejtermékek esetében – engedett a nyomásnak.
Etikai kódex
Gráf József agrárminiszter néhány nappal ezelőtt személyesen tárgyalt az érintett multik vezetőivel egy készülő etikai kódexre hivatkozva, ám információink szerint a találkozó valós oka a magyar termékek preferálása volt a láncokban. A tárca vezetője igyekszik nyomást gyakorolni a multikra, hogy nagyobb mennyiségben áruljanak magyar terméket, ám a láncok szerint a polcokon általában 80–95 százalékban már így is magyar eredetű termék van.
Arról nem tehetnek, ha a gyártók külföldi alapanyagból dolgoznak. A kereskedők szerint meglepő, hogy az import növekedése miatt (a teljes forgalomra vetítve 15 százalékról 20-25 százalékra) általában őket teszik felelőssé, ám az élelmiszer-feldolgozókat rendre békén hagyják, holott az import növekedéséhez a gyártóknak több köze van – vélik a kereskedők.
Több kiskereskedelmi vezető szerint a tisztiorvosi szolgálat vizsgálata és döntése felülről vezérelt volt. Ritoók Emese, a tisztiorvosi szolgálat szóvivője szerint „érdekes felvetés” az összeesküvés-elmélet, ám, mint mondta, nincs tudomása ilyenről. A szervezet az Egészségügyi Minisztérium alá tartozik, amely utasítást adhat vizsgálatokra, de az ezeket végző megyei vagy körzeti laboratóriumok az esetek többségében maguk döntenek azokról.