Kisebb a vártnál az infláció

2004.12.14. 11:41
Novemberben 0,1 százalékkal lett drágább az élet, tavalyhoz viszonyítva pedig 5,8 százalékkal. Egy év alatt legjobban a szeszes italok és a cigaretták drágultak, legkevésbé pedig a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett - tette közzé a KSH.
Az egyhavi átlagos fogyasztói áremelkedés 0,1 százalék volt, 2003. novemberhez viszonyítva pedig 5,8 százalékkal növekedtek az árak. Idén az első tizenegy hónapban átlagosan 6,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - jelentette meg honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Idén első tizenegy hónapjában (tavaly decemberhez képest) 5,6 százalékos volt a fogyasztóiár-emelkedés, amelynek több mint egyharmadát az áfa- és jövedékiadó-változások okozták. Az árszínvonalat az előző hónaphoz viszonyítva az élelmiszerek, a háztartási energia, a ruházkodási cikk, a szeszes italok, dohányáruk drágulása emelte. Az egyéb cikkeknél, üzemanyagoknál bekövetkezett árcsökkenés pedig mérsékelte.

Az alkohol és a cigi drágult a leginkább

Egy hónap alatt - 2004. októberhez viszonyítva - az élelmiszerek árai átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek. Az átlagost kis mértékben meghaladó áremelkedés történt a ruházkodási cikkek és a háztartási energia esetében. Míg a szeszesitalok, dohányáruk körében az átlaggal azonos mértékű emelkedés volt megfigyelhető, a tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások árai összességükben nem változtak októberhez viszonyítva.

Az egyéb cikkek, üzemanyagok esetében 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak, meghatározóan a járműüzemanyag-árak 1,5 százalékos csökkenésének következtében. Tizenkét hónap alatt, 2003. novemberhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 4,5 százalékkal emelkedtek.

A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2003. novemberben. Az átlagosnál kisebb mértékben növekedtek az árak a ruházkodási és az egyéb cikkek, üzemanyagok főcsoportoknál 12 hónap alatt. A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia árnövekedése szintén az átlagosnál magasabb volt. A dohányáruk 21, az elektromos energia és a vezetékes gáz pedig egyaránt 12 százalékkal került többe, mint 2003. novemberben.

Meglepő

Az elemzők körében okozott némi meglepetést az infláció lassulásának mértéke - bár volt, aki bízott a dezinfláció gyorsulásában. Az élelmiszerek és az üzemanyagok vezették az áremelkedés lassulását - mondta a Napi Online-nak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Nem gerjesztett különösebb piaci hatásokat a várakozásoknak megfelelő irányzatú inflációs adat - mondta Nyeste Orsolya, az Erste Bank szakértője.